Megjelent magyarul Bruce Dickinson önéletrajzi könyve

– Megjelent magyarul Bruce Dickinsonnak, a heavy metál zene egyik óriása, az Iron Maiden frontemberének önéletrajzi könyve.
A Mire való ez a gomb? című 372 oldalas kötet a Trubadúr kiadó gondozásában készült el, a fordítói munkát Pritz Péter műfordító, újságíró, rádiós zenei szerkesztő végezte el.
Az 59 éves Bruce Dickinson a könyvben részletesen beszámol kalandos gyerekkoráról, az Iron Maiden felemelkedéséről, a vívás filozófiájáról, a repülőgépek világáról, és arról, miként győzte le 2015-ben a rákot.
Paul Bruce Dickinson 1981-ben csatlakozott a legendás brit zenekarhoz, amely mellett sikeres szólókarrierje is lett, eddig  hat albummal. A zene világán kívül számos egyéb területen is aktív: hivatásos pilóta, repülőgép-ipari céget vezet, motivációs beszédeket tart, sört főz, regényeket és forgatókönyveket ír és korábban vívóként nemzetközi szinten versenyzett.
Minden idők egyik legsikeresebb együttesének – amely 1975-ben alakult – lemezeiből eddig világszerte 90 millió példány fogyott. Az Iron Maiden tizenhatodik stúdióalbuma 2015-ben jelent meg Book of Souls címmel. Több mint kétezer koncertet adtak, legutóbb 2016-ban jártak Magyarországon, akkor Sopron volt a helyszín, és idén is a VOLT Fesztivál nagyszínpadán adnak koncertet június 28-án.
MTI

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.