Friday, April 16, 2021
HomeZenei hírekMagyarországMegjelenik Bródy János nagysikerű Syma koncert válogatása CD-n, a teljes műsor pedig...

Megjelenik Bródy János nagysikerű Syma koncert válogatása CD-n, a teljes műsor pedig DVD-n!

 Brody_Syma koncert valogatas_boritoA CD a Magyar Dal Napjának tiszteletére már szeptember 9-én kapható lesz a RAM kertben, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt!

 A tavaly december 20-án rögzített emlékezetes Bródy koncertből válogatás CD készült, a teljes műsor pedig DVD-n lát napvilágot.

A szeptember 10-én megjelenő korongra 14 dal került fel: régi és új slágerek, melyek jól átfogják a legendás életművet. Olyan feledhetetlen himnuszoktól, mint a “Ha én rózsa volnék” vagy a “Mindannyian mások vagyunk” egészen a legújabb kedvencekig, mint az “Édes életünk” vagy az “Ezek ugyanazok”. Az album jól példázza Bródy egyedülálló zenei pályafutását, melyben elválaszthatatlanul egybefonódnak a magánélet, a társadalom, a politika és az emberi méltóság kérdései. Költői képek és provokatív szövegek jól megférnek ezen a korongon egymás mellett, ahogyan Bródy életművében is.

A CD a Magyar Dal Napjának tiszteletére a RAM kertben már a hivatalos megjelenés előtt egy nappal kapható lesz Bródy János koncertjén.

A nagysikerű SYMA koncertből a teljes műsor DVD-n lesz elérhető szeptember 17-től. A majdnem 3 órás kiadvány különleges módon az eredeti elhangzás sorrendjében adja vissza a tavalyi óriás koncert hangulatát, összesen 29 dallal. Ez a mozi széles spektrumban tükrözi Bródy János szólókarrierjét; kihagyhatatlan darab mindenki számára, akit valaha is megérintett a művész munkássága.

Bródy János koncert a Magyar Dal Napján

RaM-kert Színpad – Radnóti Miklós Művelődési Központ

Kapunyitás: 19.00

20.00 órától Bródy János és zenekarának koncertje

Jegyek válthatóak elővételben a jegy.hu internetes portálon.

A jegy ára elővételben: 3.500 Ft

A helyszínen: 4.000 Ft

A helyszínen elsőként kapható lesz Bródy János Syma Koncert Válogatás CD-je!

CD tracklist:

  1. Édes életünk
  2. Ezek ugyanazok
  3. Ne légy hozzám jó
  4. Nyuggerdal
  5. A királylány balladája
  6. Maszkabál
  7. Lesz még egyszer
  8. Ne várd a májust
  9. Mit tehetnék érted
  10. Kockázatok és mellékhatások
  11. Szabadnak születtél
  12. Mindannyian mások vagyunk
  13. Ha én rózsa volné
  14. Miért hagytuk, hogy így legyen

DVD tracklist:

  1. Rég elmúltam 60
  2. Édes életünk
  3. Ezek ugyanazok
  4. Ne légy hozzám jó
  5. Talán még túl fiatal
  6. Nyuggerdal
  7. És mennyi szerelem
  8. Ahogy állnak a csillagok
  9. A királylány balladája
  10. A szebb jövő
  11. A falra festett ördög
  12. Maszkabál
  13. Lesz még egyszer
  14. Az Illés szekerén
  15. Ne várd a májust
  16. Filléres emlékeim
  17. Mama kérlek
  18. Egy hétig tart
  19. Földvár felé félúton
  20. Mit tehetnék érted
  21. Micimackó
  22. Haggyá’ má’ békibe
  23. Kockázatok és mellékhatások
  24. Szabadnak születtél
  25. Ha én rózsa volnék
  26. Mindannyian mások vagyunk
  27. Miért hagytuk, hogy így legyen
  28. Az utcán (a másik oldalon)
  29. Sárika
RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments