Sunday, October 24, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Megjelenés előtt Palya Bea élő szefárd lemeze

    PALYA Augusztus 6-án jelenik meg Palya Bea új albuma: az Ezeregy szefárd éjszaka című koncertlemez anyagát idén április és június között rögzítették.

        A felvételeken Palya Bea Szefárd triója hallható, azaz az énekesnő mellett Bolya Mátyás (koboz, citera) és Dés András (ütőhangszerek). A formáció szefárd dalokat és saját kompozíciókat egyaránt játszik, a szövegek a női élet csodálatos rítusairól mesélnek – közölte a Sony Music Hungary csütörtökön az MTI-vel.
    “Már három éve tart nálam a szerelem a szefárd zene iránt. A kis-ázsiai, zsidó eredetű zene az évszázadok során folyamatos kölcsönhatásban volt az iszlámmal, de keveredett a bolgár, a török, a görög muzsikával is, és van benne egy jó adag középkori zene. Az Ezeregy szefárd éjszaka című műsorban spanyol-portugál cantigákat is énekelek, ami ritmus- és dallamvilágában szintén rokon a szefárddal. Szeretném a magyar közönségnek a szefárd szövegkincset is bemutatni, amely eltér a magyar népzenétől, hiszen a tengerpartot, a keleti nyugalmat, a zsidó népszokásokat írja le” – mondta korábban az anyai örömök előtt álló Palya Bea az MTI-nek.
    Az énekes szefárd műsorával májusban koncertezett a Művészetek Palotájában, de fellépett Nagyváradon, Vácott, Keszthelyen és Debrecenben is. Palya Bea július 27-től augusztus 5-ig a Művészetek Völgye Palya-udvarában lesz látható és hallható, augusztus 27-én pedig a Zsidó Nyári Fesztivál keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban is fellép.
    Palya Bea a mai fiatal énekes generáció egyik legsokoldalúbb alkotója, a magyar népzene mellett a Kárpát-medencei, balkáni, cigány és keleti népek dallamkincsét is felhasználja.
    Első szólólemeze, az Ágról ágra 2003-ban jelent meg, meselemezt írt Álom-álom, kitalálom címmel (2004), 2005-ben Weöres Sándor Psychéjét szólaltatta meg. Adieu les Complexes című albuma 2008-ban jelent meg, a népdalokat és saját szerzeményeket egyaránt tartalmazó Egyszálének egy évvel később, a 2010-es pedig Én leszek a játékszered címmel egykori táncdalfesztiválos slágereket értelmezett át. Tavaly Ribizliálom címmel válogatást adott ki.
    Az Ezeregy szefárd éjszaka című albumon szereplő 14 számos koncertanyag CD-n és digitálisan egyaránt elérhető augusztus 6-tól.

    MTI

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.