Még folyik a versengés az MTV brand:new zenekarok között

Date:

Nemsokára eldől, hogy ki képviseli Magyarországot a Europe Music Awards-on, az egyik legrangosabb zenei díjkiosztó gálán. Az elmúlt évekhez hasonlóan öt jelölt van, de az idén csak négyet választ ki a szakmai zsűri, az ötödik jelölt a közönség favoritja. A djuice Facebook oldalán augusztus végéig még bárki szavazhat az öt feltörekvő MTV brand:new előadóra illetve zenekarra. Odett, a the (hated) tomorrow, a Hősök, a We Plants are Happy Plants és a Jacked tehát EMA jelölt lehet, és ezzel egy újabb lehetőséget kapnak arra, hogy még szélesebb körben megismerjék őket leendő rajongóik.

A djuice Facebook oldalán megismerkedhetünk a már egyre ismertebb MTV brand:new zenekarokkal és előadókkal is, belehallgathatunk zenéjükbe, így talán kicsit könnyebb lesz majd dönteni.
A szavazás lezárása után, október közepén rendezik meg az MTV EMA Regional Music Awards Show-ját, ahol eldől, hogy az öt résztvevő közül ki kapja meg a helyi díjat s ezzel a lehetőséget a Best European Act megmérettetésre. Az MTV brand:new zenekarok felkészülését olyan, már befutott zenekarok segítik, mint a Heaven Street Seven, a Neo, a Nemjuci, a Zagar és a Supernem. A sort a The Kolin zárja, akik a tavalyi EMA verseny magyarországi nyertesei voltak.
Szeptember elejére tehát kiderül, ki lesz az a brand:new, aki EMA jelölt lehet, érdemes még szavazni az alábbi oldalon: http://www.facebook.com/djuice.hungary
Néhány szó azokról, akik közül választani lehet a djuice oldalán:
Az Odett, akik 2008 őszén mutatkoztak be a Sziget Fesztiválon. Első lemezükön, amely a Pontos címet kapta a legtöbb dalt Polgár Odett énekli, de Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is közreműködnek a 2010-es Fonogram díjra jelölést kapott albumon. A bemutatkozó nagylemez szövegeit Karáth Anita és Müller Péter Sziámi jegyzi. Áprilisban jelenik meg Odett “Pötty a kockán” című második albuma.
A the (hated) tomorrow, mely immáron 5 tagú zenekar a 80′-as évekből táplálkozó zenéjével tudósítja véleményét a világról a nagyközönség felé. Nem hisznek az összeesküvés elméletekben, de szeretik a pacalt hidegen, tejszínhabbal. Tavaly elkészítették első klipjüket ‘Discotech’ címmel. Új albumuk, a ‘KOLOR’ pedig 2010 tavaszán jelent meg.
A Hősök, egy veszprémi rap csapat közel 10 éve hallható a hazai zenei közegben, de törekvéseik miatt megérdemlik az MTV támogatását. Megjelent három nagylemezük, dolgoztak számtalan magyar hiphop előadóval, a legutóbbi Klasszik albumról pedig már négy klip is készült. A Hősök verbális “rapertoárja” a mindennapi élet történéseiből merítkezik főleg, melyeket lendületes alapokkal előadva.
A We Plants Are Happy Plants név egy „boldog növényt” takar, a budapesti Bergmann Péter személyében. A 22 éves dalszerző-producer szoftvereket és a szintetizátorokat kezel, de ha a dal úgy kívánja, gitárt, basszusgitárt, dobot vagy zongorát ragad, sőt, énekel is. A Daft Punk, Radiohead és Coldplay rajongó srácot az egyik legtehetségesebb magyar producerként tartja számon a szakma egyedi hangzású, emocionális elektró zenéje miatt. A Jacked fehérvári csapata az utóbbi évek egyik legígéretesebb hazai indie-zenekara. 2006-os megalakulása óta elismeréseket elismerésekre halmoz.  Debütáló albumuk a Stop the Show volt, amelyet bemutattak már az összes ismert és nagy magyar zenei fesztiválon és klubban. A Jacked jelenleg második nagylemezén dolgozik. Több rajongó szerint a magyar Jacked olyan mintha egybegyúrták volna a Mando Diao-t és az Arctic Monkeys-t.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...