Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Még egy búcsúkoncertet tart a Hobo Blues Band

A nagy érdeklődésre való tekintettel még egy dátumot beiktatott a búcsúzó zenekar: február 12. mellett egy nappal korábban is fellép a zenekar a BudapestArénában.

A zenekar nyilvános búcsújára elfogytak a jegyek. Mivel három hetünk van a kitűzött dátumig és előző nap is üresen áll a Budapest Aréna, belevágunk még egy előadásba – tájékoztatta a HBB és a ShowTime Budapest hétfőn az MTI-t. Mint írták, a lehetőség újabb dalokat és gyakorlást követel a Hobo Blues Bandtől, vagyis a két este műsora egyezik is, különbözik is majd. Az elmúlt több mint három évtizedben a 33 éve alakult zenekar 26 nagylemezt készített, miközben Hobo (Földes László) 1987-től szólómunkáit, versmegzenésítéseit is kiadta és színházi esteket csinált. A csapat februárban utoljára lép közönség elé, mégpedig a kilencvenes években létezett felállásban: Hobo énekel, Tátrai Tibor gitározik, Póka Egon basszusgitározik, Solti János dobol, közreműködik Deák Bill Gyula (ének) és Hobo mostani munkatársa, Madarász Gábor gitáros, billentyűs.

Hobo tavaly novemberben, a búcsú bejelentésekor az MTI-nek elmondta: társainál később kezdte a rockzenei pályát, sokkal idősebb is náluk – Tátrainál hét évvel, Pókánál nyolccal, Soltinál majdnem kilenccel -, ráadásul színházi és egyéb kötelezettségei ma már nem engedik meg számára a zenekari keretekben gondolkodást. Hozzáfűzte: február 13-án 66 éves lesz, a következő három éve mégis teljesen tele van munkával. A tervek szerint a HBB-búcsúkoncert cd-n és dvd-n is megjelenik majd.

quart.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.