Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Más helyszínen, de mégis megtartják a Székelyföldi Rockmaratont

lMás helyszínen és más formában, de mégis megtartják a Székelyföldi Rockmaratont. Kommunikációs zavar alakult ki a rockzenei fesztivál idei kiadása körül, a szervező csapat egyik korábbi tagja azt nyilatkozta, hogy 10 év után megszűnik a rendezvény, miközben társa, a Zeneudvar Kulturális Egyesület elnöke már javában új helyszínt és támogatókat keresett az idei Rockmaratonnak.
Jére Ágoston cáfolta az egykori szervezőtárs nyilatkozatait, és egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: az egyesület már februárban elkezdte a tizenegyedik Rockmaraton szervezését, amelyet szeptember elején tartanak meg és egyelőre alaposan lerövidítettek. Az egy naposra apadt fesztivál új helyszíne Homoródfürdőn, a régi diáktábor helyén lesz.
A rendezvény megszervezésében és tovább éltetésében a Hargita Megyei Tanács is részt vállal, de számíthatnak a Félsziget fesztivál szervezőinek a támogatására is. A korábbi helyszíntől, Szejkefürdőtől végleg búcsút vesznek, de nem tűnnek el onnan nyomtalanul, egy emlékhelyet alakítanának ott ki, ahová egy kopjafát állítanak, amelyen azoknak a zenészeknek a neve szerepel majd, akik felléptek a Székelyföldi Rockmaratonon, de már nincsenek az élők sorában – mondta el Jére Ágoston.

Asztalos Ágnes
Marosvásárhelyi Rádió

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.