Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Magyar zenekarok a világ egyik legnagyobb arénájában!

A 2011-es évben egy olyan lehetőség érkezik el a MyMusic közvetítésével
Magyarországra, mely néhány zenekar számára a nemzetközi zenei piacra való
betörést hozhatja el.
Anglia legnagyobb zenekari tehetségkutatója, a Surface Festival az európai
bővítés mellett döntött. A 2011-es évben Magyarországra az elsők között jut el a
rendezvény. Az itthoni fordulók tisztaságát az Angliából érkező zsűri garantálja.
További résztvevők lesznek még 2011-ben például Spanyolország, Hollandia,
Horvátország és még további országok. Angliában tavaly több mint 7000 zenekar
indult a Surface-en.
Tovább fokozza az izgalmakat, így fontos megemlítenünk, hogy az adott országok
Surface Festival-os legjobbjai – így Magyarországról is – továbbjutnak a végső,
angliai döntőre, mely a londoni O2 Arénában, a világ legnagyobb koncerttermében
kerül megrendezésre, a zeneipar legjelentősebb szereplői előtt.
Kivételes lehetőség ez, hiszen nem lokális megmérettetésről van szó, hanem
nemzetközi szintűről, melyben a magyar zenekarok összemérhetik tehetségüket és
kreativitásukat más nemzetekével.
További információk: http://www.mymusic.hu/20100916_surface_festival_2011
A nevezés részleteiről: http://www.surfaceunsigned.co.uk/aboutFestivalHungary.html
Jelentkezés: http://www.surfaceunsigned.co.uk/signUp.php
Kontakt: [email protected]
Kérjük, a Tárgy mezőbe írjátok be: Surface Hungary Jelentkezés!
A Surface Festival kiemelt médiatámogatója a MyMusic (www.mymusic.hu)

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.