Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Lovasi András: a Kiscsillag kevéssé drámai

Jön Lovasi második szólólemeze, ezért most nem tudják, hogy az odamondós vonalat vagy elégikusabb Kispál-vonalat erősítsék a Kiscsillagban. Csigázzák itt az érdeklődést, fel.

Lassan egy év eltelt a Kispál és a Borz feloszlása után, azóta hogyan zajlik az életed? Tudom, hogy sok projektben szerepelsz, nemcsak a Kiscsillagban és a Budapest Bárban.
Van még a Csík Zenekar, de már ritkán játszom velük – mondjuk pont a héten fogok – inkább már csak a háttérmunkában veszek részt, az új lemezhez csináltunk egy-két dalt, illetve én írtam szöveget. Van a Budapest Bár, aztán Háy János színházi darabjához írok zenét Kaposváron. Szabó Attilával, a Csík Zenekar prímásával és Lecsóval írjuk közösen a zenét, a szövegeket én.

Közben csináljuk az új Kiscsillag-lemezt és néha-néha vannak koncertek a Heidl Gyuri barátommal közös Lackfi János-féle versmegzenésítés-projektünkben, meg van egy másik is, ez ókeresztény latin himnuszok megzenésítése. De ezek ritkák, a legtöbb fellépés a Kiscsillaggal van és második legtöbb a Budapest Bárral, de az mondjuk jól árulkodik, hogy mennyire nehezen jön össze, hogy a következő tíz Budapest Bár-fellépésből azt hiszem kettőn leszek ott.
Említetted, hogy készül a Kiscsillag új lemeze, tudomásom szerint ez ősszel jelenik meg. Erről egy dalt, a Sirályt lehet hallani koncertjeiteken és a rádiókban. Milyen lemez lesz ez az előző kettőhöz viszonyítva? 
Ezt igazából még nem lehet tudni, most picit az van, hogy két vonal látszik kikristályosodni. Van ez a hagyományos, odamondós, kicsit vagányabb Kiscsillag-vonal és van ez a kicsit elégikusabb, artisztikusabb Kispál-vonal, ami a Kispál és a Borz megszűnésével itt bukkant felszínre. Igazából előttünk is az a kérdés, hogy milyen legyen, melyik legyen az a karakter, ami megerősödjön ebből, és igazából ezt még nem látjuk.
Én jövőre akarok csinálni egy szólólemezt, lehet, hogy oda kellenének inkább ezek a Kispálosabb dalok, nem tudjuk. Inkább az van, hogy választás előtt állunk: a Kiscsillag mindig egy hobbizenekar volt, kicsit ilyen vicceskedő, magát nem annyira komolyan vevő, kevéssé drámai zenekar, a Kispál meg artisztikusabb, kicsit ilyen magát komolyabban vevő zenekar volt. Ez egy ideig jól megfért és most születtek olyan dalok is, amik lehet, hogy a Kispálba kerültek volna annak idején.
Lesz-e valami extra ebben a lemezben? Mostanában divat, hogy valami pluszt adnak a vásárlónak.
Hát aki még vásárol!
Olyasmire gondolok, mint pl. amit a Heaven Street Seven csinált, hogy le lehetett tölteni néhány napig. 
Volt egy kezdő ötletünk, hogy ami megjelenik stúdióverzióban, ugyanazt egy dvd-n eljátsszuk stúdiókörülmények között, kamerák előtt, élőben. Szóval csinálunk egy dvd-t és azt hozzácsapjuk. Mivel megjelent egy ilyen például a Foo Fighterstől is, tavasszal jött ki és le lehetett tölteni, meg lehetett nézni, ahogy egy az egyben eljátsszák a lemezt élőben. Így nem biztos, de még lehet.

Attól, amiért lelőtték ezt a poént nemzetközi szinten, attól még ez lehet poén meg mindeképpen kihívás, úgyhogy lehet, hogy valami ilyesmi lesz. Ezt még nem is adtam fel, csak egy picit így már nem annyira jól kommunikált.
Téged mennyire zavar az, ha letöltik a lemezeidet, zavar-e egyáltalán? Különbözőképpen állnak hozzá ehhez az előadók, van aki azt mondja, ki is rakja, hogy töltsed, más meg ragaszkodik a klasszikus formákhoz. 
Én mint kiadó azt mondom, hogy ne töltsék, mint előadó pedig azt, hogy töltsék. Azt gondolom, hogy hosszú távon az, hogy a zene letölthető és valammenyit tudnának fizetni érte az emberek, az lenne az ideális. Nyilván nem annyit, mint a CD-ért, ez nem is cél, mert a CD-n csomó olyan embernek van haszna, akinek köze nincs a zenéhez. Ellenben Magyarországon – ezt mint kiadó mondom – még nem született meg az a jövedelemforrás, amelyik kipótolja azt a pénzt, amit ezer-kétezer-háromezer darab CD után keresünk.
Abból még mindig ki lehet fizetni a stúdiót, a klipet, egy csomó minden mást: a hangfelvétellel kapcsolatos költségeket nem fedezi semmi más egyelőre. Hiába adod online, mert egyszerűen nem adunk el online annyit, hogy töredékét is kifizetné ezeknek a költségeknek. Még rá vagyunk szorulva a hagyományos formára, már rég nem arról van szó, hogy keresünk rajta pénzt, hanem hogy ne kerüljön pénzünkbe.
Ha nem akarjuk végképp a demó felé taszítani magunkat, hogy ilyen otthoni, barkács-körülmények között készült felvételeket jelntessünk meg – már erre is volt példa a Kispál vagy a Kiscsillag történetében is – akkor sajnos az a pénz hiányozni fog, amit a CD-eladás jelent vagy jelentett, inkább múlt időben mondom.
Említetted a kiadót: sorolj fel néhány olyan zenekart, akik a következő hónapokban a Megadó Kiadónál fognak megjelenni.
Van sok-sok megkeresésünk, ami biztos, hogy megjelenik, az aKiscsillag és a Péterfy Bori tavasszal – ezek azért jelennek meg, mert ezek anyagilag megérik vagy elméletileg eladnak annyit belőlük, hogy megérje. Ami kérdés, az az, hogy egyáltalán mi lesz  a kiadóval, egyre nehezebben jutunk hozzá azokhoz a pénzekhez, amit ténylegesen már eladtunk.
A terjesztés iszonyú késésben van, miközben minden járulékot, adókat kell fizetnünk. Decemberben kiszámlázzuk az eladásokat és talán idén őszre meg is kapom a pénzt. Nagyon nagy az átfutás és sosem lehet tudni, hogy mikor ragad végképp be. És egy kis kiadónál az egyik kiadvány bevételéből esetleg a másik kiadványt jelentetjük meg, szóval nem dúskálunk annyira a pénzben. Ez két-három évvel ezelőtt tök normálisan működött, akkor egy-két-három hónapra fizettek.

A negyedik Fishing on Orfű fesztivált szervezted idén, mit gondolsz, mi lesz ennek a fesztiválnak a jövője? 

Most értük el azt, hogy a két utolsó napon nagyjából telt ház volt, most két út van előttünk. Az egyik az, hogy növekszünk, a másik az, hogy javítjuk a minőséget és emeljük valamilyen szinten mind a jegyárakat, mind a fellépők számát. Esetleg további érdekességet próbálunk előhalászni inkább most már a világ popzenéjéből, de a hazai popzenéből is.

Én az utóbbi felé hajlok és mivel én vagyok az egyik meghatározó tulajdonos, valószínüleg ez így is lesz. Nagyjából ez most már körvonalazódik, hogy Magyarországon kétféle fesztiváltípus jött létre: ahogy Kiss Tibi barátom mondta, az egyik az, amelyiken VAN bungee-jumping, a másik pedig az, amin NINCS bungee-jumping.Én egy olyan fesztivált szeretnék, ahol NINCS bungee-jumping.Pontosan azért, mert azt gondoljuk, hogy a mi fesztiválunk attól jó, hogy például a Quimby zenekar másképp játszik, mint a Volt Fesztiválon.
A mi fesztiválunk attól jó, hogy mások hallgatják vagy valahogy másképp viselkednek akár ugyanazok az emberek. Vagy a hely szelleme teszi vagy ez a közös zenekari nevező. Hiszen mi azért egy csomó olyan zenekart, akik szerepelnek ezeken a nagy fesztiválokon, nem hívunk el: egyrészt mert nem tetszik nekünk, mint szervezőknek, másrészt azt gondoljuk, hogy ez a közönség, amit mi odavárunk, ez nem feltétlenül kíváncsi azokra a zenekarokra. Harmadrészt azt gondoljuk, hogy azokat meg tudják nézni máshol.
Tehát mi karakteresen olyan zenekarokat hívunk meg, akiket vagy személyes okokból vagy azért, mert szimpatikusak a zenekari törekvéseik, azért meghívjuk őket. És az a szerencsénk, hogy nemcsak a közönség szereti a Fishing on Orfűt, hanem nagyon sok zenész azt mondja, hogy gyerekek, nekem ez az évben a legjobb fesztiválom és nektek bármennyiért eljövök, én itt akarok játszani.

Katona Zoltán | uh.ro

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.