Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Leslie Mandoki világsztárokkal tiszteleg a Sziget előtt

– Évtizedek óta dolgozik együtt világsztárokból álló csapatával a Németországban élő zenész, zenei rendező, Leslie Mandoki. A ManDoki Soulmates koncertje augusztus 8-án a Budapest Parkban tisztelgés a másnap kezdődő 25 éves Sziget fesztivál előtt, az esten Bródy János és Charlie is fellép.
Mandoki 1994-ben, a második Szigeten, a fesztivál történetének egyik első külföldi fellépőjeként adott koncertet csapatával.
“Már túl voltunk néhány tévéműsor-szereplésen és akusztikus fellépésen Németországban két nagyon sikeres album után, de nagykoncertünk addig még nem volt” – mondta Mándoki László az MTI-nek. A Leslie Mandoki’s People elnevezésű formációban játszott például Ian Anderson (Jethro Tull), Randy Brecker és Mike Stern (Blood, Sweat & Tears), Bobby Kimball (Toto), Bill Evans (Miles Davis Band), Chris Thompson (Manfred Mann’s Earth Band), Nick van Eede (Cutting Crew), John Helliwell (Supertramp) – ők azóta is Mandokival zenélnek.
“A Sziget számomra a szabadságvágyat jelentette akkor és most is” – jegyezte meg Mandoki, aki csak 1994-ben zenélt először hazai színpadon, holott az 1988-as szöuli olimpiára írt dalát, a Koreát Csepregi Évával énekelte el a rendezvény megnyitóján és a lemez Magyarországon is siker volt. A magyarországi áttörést csak a jóval későbbi, 2013-as Müpa-nagykoncert hozta meg a Man Doki Soulmatesszel. Elmondta, hogy Magyarországon sokáig a rendszerváltás után sem várták tárt karokkal, miközben világszerte számos platinalemeze volt és temérdek művészi elismerést kapott.
“A kilencvenes években a New York-i BMG-irodában a vezérigazgató megkérdezte, voltam-e már a kiadó budapesti irodájában. Mondtam, hogy még nem, és leszerveztek nekem egy találkozót. Hazajöttem, az itteni irodában egy asszisztens váratott egy órát, később azt mondták, itt senkinek nincs rám ideje, pedig csak segíteni szerettem volna a magyar művészeknek. Akkoriban négy albumon szerepelt a Top 10-ben különböző sztárokkal Németországban. A magyar rockzene világszínvonalú volt, csak Erdős Péter és Bors Jenő büszkén elvágta az útját sok tehetségnek, szétbombázta a Syriust, elvágta Demjén Rózsi, Charlie, Bródy János és mások külföldi karrierjét” – fejtette ki Mandoki.
Hozzátette, hogy a Sanghaj-Los Angeles-München-New York-London ötszögben mozgó muzsikusként, zenei rendezőként 1956 és 1989 szellemében is kötelessége Magyarország jó hírét öregbíteni, megosztani a lehetőségeket a hazai művészekkel. Ezért is készítette el 1997-ben Találkozások című lemezét, amelyen Cserháti Zsuzsa, Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Zorán is szerepelt közösen a legendás angol és amerikai művészekkel. Kitért arra, hogy a hetvenes évek második felétől sok magyar zenész járt ki hozzá Münchenbe, köztük az Omega tagjai, Frenreisz Karesz és bandája, Bródy János, most ő lesz az augusztus 8-i koncert egyik vendége.
“Nagyon tisztelem, hogy megírta a Ha én rózsa volnékot, az antikommunista himnuszt, amivel átverte a kommunista cenzúrát. Az első nagy rockköltő volt Magyarországon, nyomdokain nőtt ki a csodálatos Horváth Attila és Dusán. A művész feladata, hogy politikai szimpátiájától függetlenül egyetemes értékeket közvetítsen a színpadról, mint a szabadság, az egyenjogúság, a nyitottság, a jövővel kapcsolatos felelősség vagy a fajgyűlölettel, a homofóbiával, az antiszemitizmussal szembeni harcos fellépés. Bródyval összekötött minket például, hogy elutasítjuk az akkori kommunista diktatúra cenzúráját. Tervem, hogy a budapesti koncertre megtanítom a Soulmates zenészeinek magyarul Bródy néhány sorát és együtt énekeljük el” – mondta Leslie Mandoki.
Charlie-ról kiemelte, hogy még tinédzserként járt az Olympia koncertjeire. Az énekes most világsztárok kíséretével adja elő a Jég dupla whiskyvel-t, a korábban Chaka Khannal közösen énekelt Diggin’ Down the Deepet Mandoki 23 éves lányával, Juliával énekli, az On and On/Játssz tovább!-bal pedig az egy éve elhunyt Somló Tamásra emlékeznek.
“Ugyanazzal a dallal fogunk kezdeni, mint a kezdet kezdetén a Szigeten, a Life Is Like a Strange Songgal. Műsorunk alapvetően megegyezik azzal, amelyet idén tavasszal az 1956 és 1989 emlékére szervezett Wings of Freedom című koncertjeiken Párizsban, Londonban és Berlinben előadtunk. A koncert előtt levetítjük az első szigetes filmfelvételt és videóról bejátsszuk Mihail Gorbacsov üzenetét arról, hogy a dzsesszrock volt a kommunizmus egyik kulturális főellensége” – mondta el Mandoki.
A már említett Chris Thompson, Bobby Kimball, Nick van Eede, Randy Brecker, Bill Evans, John Helliwell és Till Brönner, valamint a dobos-énekes Mandoki mellett színpadra lép Mark Hart (Supertramp) és Klaus Doldinger (Passport).
“Mike Stern kilenc éve folyamatosan a világ legjobb gitárosa, az egyedülálló fúvós kórusban a 13 Grammyvel rendelkező Brecker mellett Brönner trombitál, Doldinger, Helliwell és Evans szaxofonon játszik. Ian Anderson most nem lesz velünk, mert családjával 70. születésnapját ünnepli, skype-on azért bekapcsoljuk” – tette hozzá Mandoki.
A koncert alkalmából újra kiadják a Találkozások című lemezt, és terveznek egy folytatást is, amelyre a fiatalabb magyar pop-rock generáció képviselőit fogja elhívni.
A zenész 1979-ben a Dschingis Khan német popformációval negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon. München mellett létrehozta saját stúdióját, ahol sok más sztár mellett Plácido Domingo, Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush és Nik Kershaw is készített lemezt művészi vezetése alatt. Eddig 13 albumot jelentetett meg szólóban és zenekaraival. Számos nemzetközi arany- és platinalemez mellett több kitüntetése is van: 2012-ben Magyar Érdemrenddel tüntették ki, 2013-ban Fonogram-életműdíjat kapott. Idén a rangos bajor állam kitüntetést, az Európa Medált kapta meg, Cannes-ban szakmai munkájáért a MIDEM2017 Achivement Awarddal ismerték el.
MTI

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.