Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

JÖVŐ ÉV ELEJÉN ÉRKEZIK A THE BLACK KEYS’ ÚJ ALBUMA

A LEMEZ PRODUCERE DANGER MOUSE ÉS MAGA A ZENEKAR VOLT

A The Black Keys 2010 májusában robbant be a köztudatba a Brothers című albummal, mely nem csak a közönség, de a szakma elismerését is kivívta. Amerikában második helyen nyitott az eladási listán, három Grammy Díjat és egy MTV Video Music Díjat nyert, és számos év végi összesítés tetején szerepelt, például az iTunes-on vagy a Rolling Stone-ban. Két sláger, a “Tighten Up” és a “Howlin’ for You” került ki róla, és Amerikában meg az Egyesült Királyságban arany-, Kanadában platinalemez lett. Világszerte eddig több mint egymillió példány kelt el belőle.

Eme album utódja az El Camino, mely nálunk jövő február elején jelenik majd meg. A producer Danger Mouse és maga a zenekar volt, a 11 dalt az énekes-gitáros Dan Auerbach Easy Eye Sound stúdiójában vették fel Nashville-ben, 2011 tavaszán.

A lemez első klipje, mely a “Lonely Boy” című dalhoz készült, már itt-ott felbukkant nálunk is, de aki még nem látta, az itt megteheti:

 http://www.youtube.com/watch?v=a_426RiwST8

A klip főszereplőjét még Ellen DeGeneres is meginterjúvolta showműsorában:

http://www.youtube.com/watch?v=j0rZnYlhxJs

A dobos, Patrick Carney így kommentálja sikerüket: “Hosszú utat tettünk meg idáig. Elég jó dolog a harmincas éveid elején a legjobb barátoddal együtt zenélni. Mi ketten sok mindent megéltünk: volt, hogy ezer kilométert utaztunk egy fellépésre, ahol aztán senki nem nézett meg minket, aztán egyszer csak nyertünk egy pár Grammy-t.” Auerbach ezt teszi még hozzá:  “Mi nem szoktunk lemezfelvétel előtt próbálni, játsszuk, ami jön. Az El Camino kapcsán a koncerteket várom legjobban, hogy végre élőben játszhassuk ezeket a dalokat. Nyers, húzós rock and roll, amely visszavisz az alapokig.”

A The Black Keys debütáló albuma, a The Big Come Up 2002-ben jelent meg, ezt követte a Thickfreakness (2003), majd a Rubber Factory (2004). 2006-ban szerződtette őket a Nonesuch Records Amerikában, ekkor jelent meg negyedik albumuk, a Magic Potion, melyet a Danger Mouse által producerelt Attack & Release követett 2008-ban. Az El Camino az első The Black Keys album, melyet a Nonesuch jelentet meg világszerte.

SZÁMSORREND:

1. Lonely Boy

2. Dead and Gone

3. Gold on the Ceiling

4. Little Black Submarines

5. Money Maker

6. Run Right Back

7. Sister

8. Hell of a Season

9. Stop Stop

10. Nova Baby

11. Mind Eraser

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.