Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Íme, az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntős zenekarai!

Szeptember 30-án zárult a jelentkezés az V. Legszebb Erdélyi Magyar Dal tehetségkutatóra, melyre 13 zenekar közel 30 dallal jelentkezett. A zsűri – André Ferenc költő, slammer; Gábora-Máté Éva énekes, valamint Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke – két kategóriában választotta ki az idei év legjobb dalait. A beérkezett dalok azonban nehéz helyzet elé állították a döntőbizottságot: mivel idén a 25 év alatti kategóriában nevezett dalok mezőnye kiemelkedően erős volt, a zsűri úgy döntött, hogy a 25 év fölötti kategóriában rögtön kategóriagyőztest hirdet, míg a 25 év alatti kategóriában öt zenekar dalait engedi versenyezni a döntőben.

Így tehát a 25 év alatti kategória döntős dalai betűrendben a következők: Közeleg feléd (Szintaxis), Magáncella (KentaurSoul), Nem szól rám (Teddy Queen), Rossz felhők (Rafters), Tépjük szét (Imecs Anita); míg a 25 év fölötti kategória Legszebb Erdélyi Magyar Dala 2019-ben a Térerő zenekar Felhőnjárók című száma.

A versenyben természetesen a dalok mérkőznek meg, de a végső eredményben a zenekarok általános előadásmódja is sokat számít majd, hiszen a döntőn minden zenekarnak lehetősége lesz egy húszperces minikoncertet tartani, ami alapján megszületik a végső sorrend. Az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat döntője és gálaestje 2019. november 9-én, szombaton lesz megtartva a Bulgakov&Macskaház nagypincéjében, az egész napos zenei programot este a két legjobb dalt szerző zenekar nagykoncertje zárja majd.

Részletes program:

25 év alatti kategória minikoncertjei:

16:00 – IMECS ANITA

16:30 – KENTAURSOUL

17:00 – RAFTERS

17:30 – SZINTAXIS

18:00 – TEDDY QUEEN

20:00 – DÍJKIOSZTÓ GÁLA

21:00 – 25 év alatti kategória győztesének nagykoncertje

22:20 – 25 év fölötti kategória győztesének nagykoncertje – TÉRERŐ

Gratulálunk a döntősöknek, és gratulálunk ugyanakkor minden nevezőnek, hiszen a döntőbe jutott dalok mellett is rengeteg csodás alkotás született. Találkozunk november 9-én a gálán!

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.