Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Hó Márton és a Jégkorszak-lemezbemutató

Budapest, Roham Bár & Galéria, december 10. 21:00

A humoros elnevezésű zenekar énekes-dalszerzője Horváth Márton, aki „csak” dalait olyan líraian, viccesen, elgondolkodtatóan, mélyen és felszínesen tudja előadni, amire itthon kevesek képesek.

Már a fenti rövid bevezetőből is feltűnhet, hogy itt egy klasszikus énekes dalszerzővel és az Ő zenekarával van dolgunk. A singer-songwriter szerep azonban csak keveseknek áll jól. Épp azért, mert valami félreértelmezett felfogás szerint sokan csupán szerepnek tekintik azt. Ezáltal az előadás, és a dalok modorossá, nyafogóssá és belterjessé válnak. A váteszi póz nem popba való.A Hó Márton és a Jégkorszak kikerüli ezeket a csapdákat és végre új fénytörésben mutatja a nálunk „túl művészinek” pecsételt műfajt. Szőke Barna (gitár, vokál, szinti), Horváth Kristóf (basszus, vokál), és Gulyás Kristóf (dob, vokál) pedig mindehhez ízléses, visszafogott kíséretet biztosítanak. A Tövisházi Ambrus (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band, Amorf Lovagok) produceri iránymutatása mellett felvett debüt (Dalok a fürdőszobából) nemrég jött ki, letölthető, és érdemes is letölteni. Hó Márton ugyanis olyan nyelvet beszél, amit minden huszonéves ért, és minden idősebb és fiatalabb is érteni vél.

Radics Gábor

est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.