Három évtized után feloszlott az R.E.M

0
255
Több mint harminc évnyi együttzenélés, rengeteg sláger és sok millió eladott lemez után feloszlott az R.E.M, a rockzene egyik kiemelkedő csapata. Az amerikai zenekar tagjai szerdán az együttes honlapján jelentették be döntésüket.
(MTI) – “Egy bölcs ember egyszer azt mondta: a bulizás művészete abban rejlik, hogy tudni kell, mikor kell otthagyni a partyt. Valami rendkívülit építettünk fel együtt. Megcsináltuk. És most otthagyjuk” – fogalmazott a zenekar frontembere, Michael Stipe.

Az együttes honlapjára feltett üzenetben az R.E.M tagjai megköszönik rajongóik hűségét, és bevallják: ők maguk is elképesztőnek találják mindazt, amit sikerült elérniük.
A Grammy-díjas együttes, amely az indie rock szcénából nőtte ki magát, első kislemezét, az amerikai egyetemi ifjúság körében azonnal hatalmas sikerré vált Radio Free Europe-ot 1981-ben jelentette meg. Ezt két évvel később követte első albumuk, a Murmur, amelynek köszönhetően már komoly rajongótáboruk alakult ki az amerikai ifjúság körében. Az igazi áttörést 1987-es slágerük, a The One I Love hozta meg számukra.
A zenekar eredeti felállásában Michael Stipe énekelt, Peter Buck gitáron, Mike Mills basszusgitáron játszott és Bill Berry dobolt. Berry 1997-ben hagyta ott a zenekart, két évvel azután, hogy összeesett egy turné alatt, és agyi értágulattal kórházban kezelték. Bár betegségéből felgyógyult, úgy döntött, egészségét nem kockáztatja, és családjával egy farmra költözött. A zenekar nélküle is folytatta, lemezeket adott ki és turnézott, a koncerteken váltakozva dobgéppel és turnédobossal helyettesítve Berryt.
Az R.E.M. – melyet a Rolling Stone magazin 1987 decemberében Amerika legjobb rock and roll együttesének kiáltott ki, és amely Budapesten is többször járt, legutóbb 2008-ban a Sziget fesztiválon – összesen 15 albumot jelentetett meg olyan sikerszámokkal, mint az It’s the End of the World as We Know It (And I Feel Fine), a Losing My Religion, a Man on the Moon vagy az Everybody Hurts. Az 1990-es években videoklipjeik “alapnak” számítottak az MTV zenei csatornán.
Az R.E.M. az 1990-es évek rockzenéjének egyik erőteljes hangjává vált, ám az elmúlt években a zenekar lemezeladásai csökkentek, és egyre kevesebb slágerrel rukkolt elő. A kritikusok és az együttes elkötelezett rajongói továbbra is jól fogadták a lemezeket, amelyek közül az utolsó idén tavasszal jelent meg Collapse Into Now címmel. Jelenleg is előkészületben van egy legnagyobb slágereiket felvonultató válogatásalbum, amely novemberben kerül a boltokba.
Mike Mills szerint azonban az ötleteik egyre fogyatkoztak. “Az utolsó turnénk alatt, és amikor a Collapse Into Now-t csináltuk, illetve a válogatáslemezt állítottuk össze, azt kezdtük kérdezgetni magunktól: hogyan tovább? Az elmúlt három évtized emlékein és zenéjén átrágni magunkat hihetetlen utazás volt. Rájöttünk, hogy ezek a dalok természetes vonalat húznak a 31 évnyi közös munka határán” – mutatott rá Mills.
Peter Buck a rajongók támogatását megköszönve azt hangsúlyozta, hogy a zenekar tagjai jó barátokként válnak el. Mint kiemelte, abban, hogy az R.E.M. tagja lehetett, az volt az egyik nagyszerű dolog, hogy dalaik ugyanannyit jelentettek a rajongóiknak, mint nekik maguknak. “Mindig is fontos volt, és most is az, hogy korrektek legyünk veletek szemben. Hihetetlen ajándék volt, hogy részei lehettünk az életeteknek. Köszönjük” – búcsúzott a rajongóktól Buck.
MTI

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here