Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Fonogram díjra jelölték Farkasházi Réka gyermekalbumát

Végre kihirdették az idei Fonogram díj jelöltjeit, mely rendezvényt a magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb eseményei közt tartják számon. Számos felnőtt kategória között a legkisebbeknek írt dalokat is díjazzák, ahol az év hazai gyermekalbuma jelöltjei között Farkasházi Réka legújabb lemeze, a Hajnali csillag peremén is helyet kapott.

A Fonogram díjat a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése még 1992-ben. A Fonogram díj célja nem kisebb, mint hogy elismerje a hanglemezipar kiemelkedő sikereit létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat, akik zenei életünket és a hanglemezkiadást előre viszik. Hatalmas megtiszteltetés, hogy idén május 8-án Farkasházi Réka is a jelöltek közt izgulhat majd a díjátadó gálán Halász Judit, Kardos-Horváth János, valamint a Napvirág és Buborék együttesek mellett.

Farkasházi Réka, színművésznő. Két gyermek boldog anyukája, emellett játszik, énekel, táncol, műsort vezet. Az RTL Klub Barátok Közt sorozatából megismert művésznő óriási népszerűséget szerzett a Szombat Esti Láz című műsornak köszönhetően, az elmúlt években pedig a színházi feladatai mellett az ATV Reggeli Start című műsorát vezette. Jelenleg második diplomáját szerzi Színház- és drámapedagógiai szakon. Két gyermeklemeze jelent meg eddig, amelyek összeállításakor elsődleges célként tűzte ki, hogy értékeket szeretne közvetíteni a legkisebbeknek, így a kortárs versek és az élő hangszerek igényes találkozása jött létre mindkét album készítése során. Első albumán Kukorelly Endre verseit dolgozta fel, a második albumon pedig Kovács András Ferenc erdélyi költő művei szerepelnek.

A Hajnali csillag peremén című kötet, melyből a megzenésített változat is született, gazdag tárháznak bizonyult – van benne mélység és könnyűség is: persze tréfás állatok, verses mese, a természet rengeteg apró virága, bogara, jelensége. Évszakok és mondókaszerű nonszenszek. Úgy Weöres Sándoros, hogy egyáltalán nem epigon, csak éppen nagyjából ugyanabból az anyagból dolgozik, hasonló eszközökkel: természet, apró költői ötletek, cirkusz, vásár; csengő-bongó rímekkel, erős ritmusokkal, nép- és műköltészeti nagy hagyományú formákkal.

A versek jól sikerült és jelölést hozó megzenésítésében Réka saját zenekara segédkezett, olyan dallamvilágot alkotva, mely modern, mégis tökéletesen idomul az óvodás, kisiskolás korosztály igényeihez.

Drukkoljunk együtt Rékának, hiszen dalaival nem csak a gyermekeket, de talán a felnőtteket is elrepíti abba a számukra rég elmúlt, ám sosem feledett mesebeli világba, ahova a szürke hétköznapokon mindennél jobban vágynak!

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.