Eurovíziós Dalfesztivál – Dalversenyen dől el a magyar induló

Date:

Jövő májusban ismét az m1 közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált; az ezen induló magyar dal kiválasztására 2012 januárjában és februárjában nemzeti dalversenyt rendeznek – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő az MTVA és az MTV Zrt. csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Budapesten.

    “A dalokat december 20-ig várjuk a szerzőktől. A beérkezett számokból egy kibővített szakmai zsűri tizenhatot választ ki, majd a nemzeti dalverseny két elődöntőjében, majd döntőjében showműsorban dől el, hogy mely dal képviseli Magyarországot a jövő májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. A győztesről a zsűri és a közönség szavazatai együttesen határoznak” – mondta Szilágyi Adrienne, az MTVA szórakoztató osztályának főszerkesztő-helyettese.
Az 57. Eurovíziós Dalfesztivált 2012. május 22. és 26. között rendezik az azeri fővárosban, Bakuban. Az idei düsseldorfi versenyen a magyar induló, Wolf Kati a Szerelem, miért múlsz? (What about my dreams?) című dallal a 22. helyen végzett. Az énekesnő személyesen is jelen volt a csütörtöki sajtótájékoztatón, akárcsak a korábbi magyar indulók közül Bayer Friderika és a VIP együttes, de eljött az eseményre Tóth Gabi is.
Mint elhangzott, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a dalfesztivált.
“A magyar közmédia jövőre tizenkettedik alkalommal közvetíti a versenyt a legjobbnak ítélt magyar dallal. Reméljük, a december 20-i határidőig az ország könnyűzenei életének kiemelkedő dalszerzői, valamint a még ismeretlen komponisták egyaránt elküldik számaikat. A közmédia ebben az ügyben is egyesíteni fogja anyagi, szellemi és technikai erejét” – fogalmazott Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese.
A versenyt az MR2-Petőfi Rádió is támogatja majd, bemutatja a dalokat, azok előadóit. A szerzőknek kiírt pályázati felhívás a www.hirado.hu portálon található meg.
Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa felidézte: idén tavasszal az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a Magyar Televízió dalt tud indítani az Eurovíziós Dalfesztiválon, ezért nem volt idő a szélesebb körű kiválasztásra, így egy belső folyamat során döntöttek a Wolf Kati által énekelt dal mellett. Hozzátette: az előzmények ellenére jó döntés született, a dalt összefogás kísérte az egész országban.
“Wolf Kati döntőbeli szereplését 1,6 millió ember nézte az m1 képernyőin, egész Európában pedig mintegy 80-100 millió néző követte a verseny eseményeit” – fűzte hozzá Rákay Philip.
A jövő évi, 57. Eurovíziós Dalfesztivált azért rendezheti Azerbajdzsán és a helyi közszolgálati televízió, mert idén egy azeri duó, Ell és Niki győzött Running Scared című dalával Düsseldorfban.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar zenész először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével “tért vissza” a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett, 2008-ban nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre, 2009-ben Ádok Zoltán képviselte Magyarországot.
A jövő évi bakui fesztiválon olyan dalok indulhatnak, amelyeket 2011. szeptember 1. előtt nem publikáltak, és koncerten sem hangzottak el. Nem szerepelhet a versenyben feldolgozás, és a dalok hossza legfeljebb három perc lehet.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg. A versenyen, amelyet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervez, idén 43 ország képviselői vettek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

MTI

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...