Dred és Doris ugrásra készen

0
373

Dred és Doris pár hete forgatta le a nem mindennapi klipjét “Soha ne félj” címmel. A három napos forgatás csúcspontja Doris négyezer méteres ejtőernyős ugrása volt. A hosszú heteken át előkészített ejtőernyős ugrás az utolsó pillanatban majdnem meghiúsult.
Doris beszállt Dred után a helikopterbe és egy véletlen mozdulat miatt két ujját az ajtóhoz csukta. A lány fájdalmas kiáltására Dred azonnal megnézte mi történt és Doris véres ujjait látva az autóhoz sietett és elővette a csomagtartóból az elsősegély ládát, majd bekötözte ujjait. Ez után nehezebb volt az ugrást végrehajtani, de sikerült.

Dreddel szerettünk volna egy olyan klipet készíteni amiről az emberek sokáig beszélnek. Csinálhattuk volna azt is, hogy levetkőzöm, de úgy gondoltuk ennél extrémebb és teljesítmény centrikusabb dolgot szeretnénk kisfilmünkbe – mondta mosolyogva Doris.
A klip története szerint Dorissal gyémántokat csempészünk. A sikeres akció után pedig egy helikopterrel lépünk le. Én vezetem a gépet, Doris pedig úgy dönt lelép a gyémántokkal és kiveti magát az óriás madárból – mesélte kérdésünkre Dred.
Doris közel egy percig zuhant a levegőben, a legmagasabb zuhanó sebessége 183 km/h volt. A dögös énekesnő bátorságát bizonyítja, hogy az ugrást megelőzően még repülőgépen sem ült, nemhogy kiugorjon belőle.



LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here