Cseh Tamás Program – Határon túli helyszínek, zenei médiumok és magyar formációk pályázhatnak

– Határon túli magyar koncerthelyszínek, könnyűzenével foglalkozó print- és online médiumok és magyar könnyűzenei formációk pályázhatnak a Cseh Tamás Program új felhívására.

    A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma először írt ki pályázatot Magyarországgal szomszédos államok magyarlakta területein működő könnyűzenei kluboknak magyarországi előadók ottani koncertjeinek a szervezésére. A pályázat célja, hogy a határon túli magyarlakta területeken olyan könnyűzenei koncerthelyszínek működjenek tartósan, ahol rendszeresen felléphetnek magyar formációk élőzenei koncertekkel. A helyszínenként legfeljebb három millió forintos támogatásra 2016. február 1-jéig lehet pályázni – közölte a programiroda csütörtökön az MTI-vel.csehtamas
Ugyancsak először jelentetett meg pályázatot a kollégium a kifejezetten könnyűzenei tematikájú, de legalább egy éve működő nyomtatott és online sajtóorgánumok, blogok számára. A 20 millió forintos keretből egy jelentkező legfeljebb kétmillió forintot igényelhet a 2016. január 26-ig beadható pályázaton.
A program mindemellett a magyar könnyűzene külföldi piacra lépését is igyekszik támogatni, ennek megfelelően a tavalyihoz hasonló módon jelentkezni lehet nemzetközi vásárokon és konferenciákon való részvétel támogatására, a nemzetközi szereplést segítő menedzsment költségeinek finanszírozására, illetve külföldi koncertek és turnék megvalósítására. Ez utóbbi esetben fellépésenként 100-600 ezer forint igényelhető a 2016. augusztus 31-ig megvalósuló koncertekre. A nemzetközi piacra jutást támogató alprogram három altémájára január 26-áig lehet pályázni.
Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma a magyar könnyűzenei örökség megőrzése alprogram keretében meghívásos pályázatokat is kiírt a Rockmúzeumot működtető MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület, illetve Cseh Tamás Archívumot működtető Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. számára a jövő évi kutatásaik és rendezvényeik megvalósítására.
A most megjelent pályázatokról várhatóan 2016 februárjában dönt az Ideiglenes Kollégium.
Az NKA Cseh Tamás Program a 2015-16-os évadban, az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) kerülő részének köszönhetően mintegy 960 millió forintot fordíthat a hazai könnyűzene támogatására.

 

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.