Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Anti Fitness Club – Metamorphosis

 2 évvel a LéleKzet után, május 19-én jön az új Anti Fitness Club nagylemez, a Metamorphosis.

Az album címe és borítója is sejteti, hogy a zenekar új fejezethez érkezett. “Franz Kafka Átváltozás novellája segített a címalkotásban, bár ez a mű egy egészen másféle metamorfózis, mint amire én gondoltam. Épp az ellenkezője! Olyan címet akartam, ami egyértelműen érzékelteti, hogy megint léptünk egyet előre, fejlődtünk, kinyíltunk, így egyértelműen letisztultabb, érettebb lett az új anyag. A Metamorphosis leginkább házistúdiómban íródott. Nemrégiben elkezdtem zongorázni, ami számottevően befolyásolta a lemez hangulatát, tehát bővelkedik elektronikus, szintis témákban, de a klasszikus zenei elemek is ennek köszönhetően keltek életre.” – mesélte az idén 10. Születésnapját ünneplő zenekar dalszerző-frontembere, Molnár Tamás, majd hozzátette: “Nyíltan írtam az érzéseimről, ihletet adtak a világunkban zajló események, helyet kaptak mélyebb, gondolatébresztő tételek, de akadnak könnyed, optimista megközelítések is.”

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai dőntőjében már bemutatásra került a Lesz ami lesz című dal, és további új szerzemények csendülnek fel az április 24-én hallható MR2 Akusztik című, kultikussá vált rádióműsorban is. Az igazi nagy premierre mégis az album megjelenésének napján, május 19-én, az idén újjáéledő PeCsa Music Hallban kerül sor. “4 éve, az első lemezbemutatónk alkalmával játszottunk a Petőfi Csarnokban. Meghatározó helyszín ez, ami lehetőséget ad minden technikai, és vizuális túlkapásra. Lesz itt méretes színpad, óriási kivetítők, kápráztató fények, több ezer Watt hang, vendégművészek, illetve rengeteg új és régebbi AFC közönségkedvenc, hogy mindenki számára örök emlékül szolgáljon ez az este!”

Az új Anti Fitness Club albumhoz a lemezbemutató nagykoncertre ellátogatók juthatnak hozzá elsőként, a legkedvezőbb áron.

Lemezbemutató nagykoncert: Május 19. PeCsa Music Hall

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.