Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Antal Nimród rendezi a Metallica 3D-s filmjét

Egy ideje már lehet tudni, hogy a Metallica 3D-s mozifilmmel jelentkezik a közeljövőben, de eddig csupán maga a tény szivárgott ki, semmi más. Csütörtökön viszont az amerikai metálzenekar bejelentette, hogy már készül a mozi, rendezőnek pedig nem mást, mint Antal Nimródot kérték fel. “Nagy rajongója vagyok Nimródnak már az első magyar filmje, a Kontrollóta, amit 2004-ben mutattak be Cannes-ban, ahol mindenkit elsöpört.” – mondta Lars Ulrich dobos, majd folytatta – “Izgatottan figyeltem azt is, ahogy a hollywoodi karrierje felpörgött az utóbbi években. Öt percnyi beszélgetés után magával ragadott a szenvedélyessége, illetve az, ahogy a kreatív folyamatokat kezeli, és hogy nem gondolkozik skatulyákban.”

“A Metallica mindig is az életem része volt, fantasztikus lehetőség, amikor a hőseinkkel dolgozhatunk. Ki fogjuk aknázni a Metallica erőteljes és lenyűgöző fellépéseinek energiáját, rakunk bele egy kis narrációt, és mindezt persze 3D-ben forgatjuk, hogy teljes legyen az élmény.” – nyilatkozta Antal Nimród.

A Metallica először határozottan tagadta, hogy 3D-s filmre készülne, csak annyit közöltek, hogy lenyűgözi őket ez a technika. Azok után viszont, hogy egymás után kaptak szárnyra mégis a pletykák a lehetséges moziról, már kénytelenek voltak elismerni, hogy lesz. A legutóbbi titokzatos bejelentés előtt egyébként mindenki azt hitte, hogy ezt hozzák majd nyilvánosságra, de csak elmondták, hogy saját fesztivált indítanak.

Antal Nimród Los Angelesben született magyar szülők gyermekeként, 18 évesen költözött haza, ahol a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után sikeres kliprendező lett. Készített videót a Warpigsnek, a Quimbynek, Sub Bass Monsternek és Ganxsta Zoleenak is. Filmes karrierjét a Kontrollal indította el igazán, ami után több felkérés is érkezett számára Hollywoodból. Ő rendezte az Elhagyott szobát, az A szállítmányt illetve a legutóbbi Ragadozókfilmet is. Néha szereplőként is feltűnik a filmekben, legutóbb például a Robert Rodriguez rendezte Machetében volt egy cameója, ahol magyarul beszélt.

Pár klip, amit Antal rendezett:

http://langologitarok.blog.hu/2012/03/08/antal_nimrod_rendezi_a_metallica_3d_s_filmjet

 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.