Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

ÁKOS • ELŐKELŐ IDEGEN (CD+DVD)

Ákos lassan negyedszázada ír és ad elő dalokat. Kiadványainak többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Töretlen sikerét több száz telt házas koncert, lelkes, kitartó és fogékony közönség, valamint számos szakmai díj jelzi. Olyan szerzemények fűződnek a nevéhez, mint az Induljon a banzáj!, a Valami véget ért, az 1984, szólistaként a Hello, a Dúdolni halkan, az Indiántánc, az Ilyenek voltunk, a Végre, az Ikon, aKeresem az utam, az Ölelj meg újra vagy az Adj hitet.

Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza a színpadra Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadással jelentkezik, amely – vadonatúj dalok mellett – nagy slágereket és áthangszerelt repertoárdarabokat vonultat fel komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal (!!!) áll színpadra. Először Sopronban, a 20. VOLT fesztiválon találkozhat majd a nagyérdemű az új és “újjá hangszerelt” dalokkal június 29-én, a fesztivál Nagyszínpadán. Idén a Heineken Balaton Sound egy “bemelegítő nappal” bővül. Ezen a napon, július 11-én, – a nyáron második alkalommal –  Zamárdiban lép fel Ákos ezzel a programmal. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákos-koncert várja a közönséget. A programban a Bonanza Banzai és Ákos legfontosabb dalai és legújabb szerzeményei szólalnak meg, 21. századi hangszereléssel.

Ezzel egyidőben készül a stúdióban a szintipop-hangzású új Ákos-korong, amelynek első kimásolt dala 2012. április 12-én ELŐKELŐ IDEGEN címmel lát napvilágot. A maxikiadvány ezúttal egy CD-t és egy DVD-t tartalmaz.

„Az Előkelő idegen az a furcsa, helyenként édeskés ügy, amit nosztalgiának hívunk. A dal egy programadó nóta, szintipopos hangszerelésével és a szövegével is azt akarja felvezetni, amire most készülünk: egy nosztalgikus, parodisztikus, büszke előadást és lemezt. Kamaszkorunk zenéjében gyökeredzik, de nem akarjuk ugyanazt csinálni, mint akkor: ez a 2012-es változat” – mondta Ákos.

A CD-n hat felvétel hallható: a címadó, vadonatúj ELŐKELŐ IDEGEN című szerzemény albumverziója és remixei. Olyan nevek értelmezték át az új dalt, mint Lepés Gábor, Szakos Krisztián, valamint a Compact Disco. Sőt ezúttal maga Ákos is jegyez egy remixet a kiadványon. A DVD-n az összes verzió megtalálható sztereóban és kétfajta kódolású 5.1-hanggal is (DD5.1 és dts). Ugyanitt kapott helyet a vadonatúj videókliptöbb verzióban, három új videónapló-bejegyzés az elmúlt időszak munkálatairól és a klipforgatásról. A gazdag tartalmat felvonultató kiadvány különlegesen szép digipack-papírtokban lát napvilágot.

„2010-ben elkészítettük A katona imája című albumot, ami közel négy év munkájának eredménye volt. Ezen volt egy szám, a Főleg régen, amelynek a szövegét okos véleményekből gyúrtam össze. Ha az ember működése publikus, ráadásul sikeres, akkor ki van téve ezer meg ezer ilyen impulzusnak. ”Főleg régen voltál jó / De akkor se mindig / Tulajdonképpen inkább csak ritkán / De nekem akkor se tetszett már.” Ebben a szerzeményben régi hangszíneket használtunk, öröm volt ezeket felidézni. Bizonyos értelemben ezzel a dallal született meg a 2012-es irány. A klip főszerepére Kálloy-Molnár Péter színművészt kértem fel. Nagyon lelkes volt, azt mondta, annyira tetszik neki az ötlet, hogy nem akar belőle kimaradni” – árulta el Ákos.

Ráadásul a nem mindennapi zenekari jelenetek mellett Kálloy-Molnár Péter, Brózik Klári és Sári Évi látható a főbb szerepekben. Az énekes ismét saját forgatókönyve alapján rendezte meg a kisfilmet, amelyben Annaés Kata lánya is megjelenik.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.