Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

A Muse a 'The 2nd Law'-ról: "Először éneklünk kapcsolatokról"

muse6guygroupA devoni trió új albumáról beszélve a New Zealand Herald-nak elmesélte, hogy az új album sokkal személyesebb hangvételű lesz, mint az eddigiek.

A ‘The 2nd Law’ október elsején jelenik meg, és tartalmazza az első klipes ‘Madness’-t és az olimpia hivatalos dalát, a ‘Survival’-t is. A 13 dal Londonban került rögzítésre.

Matt Bellamy énekes azt nyilatkozta, hogy az 1999-es bemutatkozó album, a Showbiz óta most írt először a magánéletéről a dalokban: -“Az első albumunkon már volt néhány személyes dal, de aztán, amikor interjúkat adtunk az album kapcsán, rájöttem, hogy nem akarok ilyen túl személyes kérdésekre válaszolgatni, ezért utána nem írtunk ilyen dalokat.”
Bellamy azt is hozzátette: – “A zenekar szeret mindig új területeket felfedezni, új dolgokkal kísérletezni. Minden lemezünkön megpróbálunk valami újat adni, ha mást nem, kipróbálunk új hangszereket, stílusokat. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a változások tartanak életben egy zenekart, és mindhárman nyitottak vagyunk új élményekre. ”
A MUSE BUDAPESTEN 201. NOVEMBER 20-ÁN LÉP FEL A PAPP LÁSZLÓ ARÉNÁBAN!!!

Még egy érdekesség a Muse házatájáról. Mától itt: http://connectome.muse.mu lehet csatlakozni egy 3Ds alkalmazáshoz, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy Muse-rajongó barátokat találjunk világszerte!

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.