Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

A MEGVALÓSULT ÁLMOK ÉVE

Debütálás a Bukaresti és Budapesti Operettszínházakban, két kanadai turné, gálák több ezer néző előtt Izraelben, fellépések Olaszországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Magyarországon, a tízedik szólóalbum (Erdély és Nosztalgia) megjelenése, állandó tv-szereplések, új popdal a slágerlistákon (A-Ha), és szakmai elismerés  a Halló magazintól, amely a „Kovászna védjegye” címmel tüntette ki… Mit is kívánhatna többet egy  énekesnő karrierje 14. évében?

–Számomra 2010 a megvalósult álmok éve- mondja Dancs Annamari, akinek a decembere  ugyanolyan zsúfolt, mint az egész esztendő: a nagysikerű izraeli turnéról egyenesen  Budapestre repült, ahol továbbra is sikerrel játszik a „Csárdáskirálynő” című operettben, de bemutatkozott a  legendás Moulin Rouge színpadán is. Néhány nap múlva már Bukarestbe, tv-felvételekre volt hivatalos az énekesnő:

– Az Antena 2 csatornán, Mihai Morar „Răi dar buni” című nagy nézettségű műsorában magyar karácsonyi  dalt énekeltem, a Corina Chiriac showjában bemutatott  operettblokkom pedig a Naţional TV Szilveszteri műsorában látható -meséli Annamari. -A karácsonyt itthon töltöm a szeretteimmel, de az ünnepek után Budapesten  próbálok két nagyszabású újévi koncertre. Közben visszautazok  egy napra Szovátára, ahol a három szilveszteri bulin énekelek a Danubius hotelekben. Az újév első óráiban már utazok is vissza Budapestre, hiszen január elsején délelőtt főpróba Mága Zoltán hegedűművész, frenetikus  újévi koncertjére, amelyet Kero rendez a Budapest Sportarénában. Már régi vágyam, hogy ezen részt vehessek, hiszen ez a gála Európa  egyik legnívósabb, legexkluzívabb eseménye. Kerényi Miklós Máté kollégámmal operettrészleteket mutatunk be húszezres tömeg előtt. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan sztárvendégek mellett léphetek fel, mint Komlósi Ildikó, Érdi Tamás, Zséda, Feke Pál,  Pataky Attrila, Oszvald Marika, hogy csak néhányat említsek a többszáz szereplő közül.

Még aznap este az Operettszínház Újévi Gáláján is énekelek, amelyet  a Duna Televízió élő adásban közvetít ( román idő szerint 21.30 órától kezdődik a műsor). A tv-nézők olyan színes és változatos műsort látthatnak, ahol kollégáim Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Náray Erika, Oszvald Marika, Peller Károly valamint jómagam mindent megteszünk , hogy a nézők jó hangulatban kezdjék 2011-et! – tájékoztatott Annamari, aki az évvégi jókívánságokról sem feledkezett meg:

-A közelgő ünnepek alkalmából, kívánok minden kedves olvasónak, nézőnek, rajongómnak békés, szeretetteljes Karácsonyt, valamit egészségben, megvalósításokban gazdag, boldog Új Évet.

Mindkét eseményről bővebben:

http://www.budapestiujevikoncert.hu/

http://operett.hu/operett.php?pid=read&hId=650

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.