Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

A funk és soul zenét játszó Very Cool People zenekar újból Romániában játszik 

Október végén és november elején Lettország legismertebb funk zenekara, a Very Cool People (VCP), másodízben látogat el Közép-Európába, és ezúttal két romániai városban is koncertezik. A turné Vilniusban kezdődik október 12-én a Tamsta klubban, ezt pedig két-két koncert Magyarországon illetve Romániában fogja követni, majd Szerbiában lévő három fellépésük után egy Szlovéniai koncerttel fogják zárni az idei közép-európai kalandjaikat.

A turné romániai dátumai és helyszínei:
31.10. Atelier Café, Kolozsvár, Románia
01.11. Taverna, Temesvár, Románia

„Nagyon örülünk, hogy visszatérünk Magyarországra és Romániába idén. A tavalyi 5 közös koncertünk Romániában a helyi Funkorporation zenekarral felejthetetlen volt. A kollaborálás gyümölcseként meg is született az Off The Ground című dal, amely az új Caution! Contains Words albumunkon is meghallgatható, a felvételen pedig Horváth Hannah és Székely Erika énekel, akik a Funkorporation énekesnői. Idén vissza fogunk térni a kolozsvári Atelier Café-ba és meg fogunk ismerkedni egy új helyszínnel is, a Tavernával, amely Temesváron található, és ahol olyan előadók fordultak meg, mint például a soul legenda, Fred Weslet.“ – mondja a VCP frontembere, Elvijs Grafcovs.

2019-ben a VCP a legnagyobb európai showcase fesztiválon, az Eurosonic Noorderslag 2019-en is fellépett Hollandiában. A nyár alatt a zenekar a Baltikumban és Németországban is több fesztiválon megmutattam magát: Görlitz Jazz Festival (Görlitz, Németország), Bliuzo Naktys (Varniai, Litvánia), Tintes Svētki (Valmiera, Lettország), Saulkrasti Jazz (Saulkrasti, Lettország), Positivus (Salacgrīva, Lettország), Augustibluus (Haapsalu, Észtország), Summersound (Liepaja, Lettország), Siauliai Jazz 2019 (Siauliai, Litvánia), stb.

A zenekar erős funk, soul és jazz alapokra épít, amelyekhez hozzádolgozza a surf, klezmer, rock, punk és hip-hop behatásokat. A VCP eddig 6 albummal büszkélkedhet, amelyek közül az utolsó, a Caution! Contains Words!. (közlemény)

transindex.ro

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.