A Dal 2019 – Bemutatták a 30 versenydalt és előadóit

– Bemutatták A Dal 2019 mezőnyébe jutott 30 produkciót és az előadókat hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, a műsort a Duna Televízió sugározza majd január 19-től.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy A Dal 2019-re 416 pályamű érkezett. A zsűriben az elmúlt évekből ismert Both Miklós kétszeres Fonogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere mellett új tagként Vincze Lilla és Nagy Feró ül majd. Vincze Lilla a nyolcvanas évek második felében a Napoleon Boulevard énekesnőjeként vált ismertté, jelenleg szólóban dolgozik és zenepedagógusként is tevékenykedik. Nagy Feró a negyven éve működő Beatrice énekese, dalszövegírója.

Budapest, 2018. december 3.
Nagy Feró, Mezõ Misi, Vincze Lilla és Both Miklós (b-j) A Dal 2019 zsûrijének tagjai a mûsor sajtótájékoztatóján az Akvárium Klubban 2018. december 3-án. A dalválasztó show-t immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, a mûsort a Duna Televízió sugározza majd január 19-tõl.
MTI/Bruzák Noémi

“Fontos az egyéniség, keresni fogom a kísérletező szellemet, az egyediséget” – fogalmazott a sajtóbemutatón Vincze Lilla. Nagy Feró azt emelte ki, hogy szeretne mindenkinek segíteni és különösen figyelmi fog a dalszövegek minőségére.
Szintén új lesz az egyik műsorvezető, Dallos Bogi; A Dalban háromszor versenyzett énekesnő csatlakozik Fehérvári Gábor Alfrédhoz.
A Dal 2019. január 19-től hat héten át szombatonként látható a Duna Televízióban, a döntőt február 23-án rendezik, akkor derül ki, melyik lesz Magyarország legjobb dala.
A versenybe bejutott előadók között van A Dal két korábbi győztese: a 2014-ben első Kállay-Saunders András most duóban indul The Middletonz néven és újra versenybe száll a tavalyi győztes Pápai Joci. Mellettük számos korábbi induló – Antal Tímea, Berkes Olivér, Kyra, a Leander Kills, Oláh Gergő, Petruska és a YesYes -, valamint már befutott előadók – Deniz, a Konyha, Pátkai Rozina, Hajdu Klára -, és a nagyközönség számára kevésbé ismert zenészek produkcióját láthatják a nézők.
Mint elhangzott, a műsorban 2019-ban ismét több különdíj lesz: keresik A Dal 2018 legjobb dalszövegíróját, felfedezettjét és újra megrendezik az online Akusztik Dalversenyt is.
A Dal 2019 teljes mezőnye (előadó – dalcím): Acoustic Planet – Nyári zápor; Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ!; Berkes Olivér – Lighthouse; Deniz – Ide várnak vissza; Diana – Little Bird; Fatal Error – Kulcs; Gotthy – Csak 1 perc; Hajdu Klára – You’re Gonna Rise; Hamar Barni – Wasted; Heatlie Dávid – La Mama Hotel; Konyha – Százszor visszajátszott; Kyra – Maradj még; Leander Kills – Hazavágyom; Mocsok 1 Kölykök – Egyszer; Monyo Project – Run Baby Run, Nagy Bogi – Holnap; Nomad – A remény hídjai; Oláh Gergő – Hozzád bújnék; Pápai Joci – Az én Apám; Pátkai Rozina – Frida; Petruska – Help Me Out of Here, Ruby Harlem – Forró; Salvus – Barát; Szekér Gergő – Madár, repülj!; The Middletonz – Roses; The Sign – Ő; USNK – Posztolj; Váray László – Someone Who Lives Like This; Vavra Bence – Szótlanság; YesYes – Incomplete.
MTI

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.