Sunday, October 24, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    Két éve román, idén magyar színekben indul az énekesnő

    Dancs Annamari életét mindenben a kettősség jellemzi. Többek közt erről is énekel majd az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében. 

    A csinos énekesnő számára nem idegen a versenyek közege, hiszen már többszörös indulónak számít. 2008-ban az Aranyszarvas Fesztiválon mutatkozott be, ahol Romániát képviselte a harminc előadót számláló mezőnyben.

    – Erdélyi magyar lányként hatalmas megtiszteltetés volt, hogy szülőhazámat képviselhettem. Azóta is nagy becsben őrzöm az itt nyert közönségdíjamat. Két év múlva pedig már román színekben az Eurovízióra neveztem, de végül inkább a Marica grófnőt választottam a bukaresti operettben.

    Miután pedig már kettős állampolgár vagyok, az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy idén már magyar versenyzőként próbálok szerencsét. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett velem fogatni, amikor megtudtam, a húsz között vagyok. Ha pedig én ­képvisel­hetném Magyarországot Bakuban, az életem egyik legszebb napja lenne – mondta a fekete hajú lány, aki az Operettszínház művészeivel és támogatásával január 28-án lép színpadra, hogy bebizonyítsa, helye van a nyolcas döntőben.
    Tokai István

    borsonline.hu

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.