Nagy sikert aratott a 4S Street legújabb dala

Az erdélyi zenekar ,,Állj meg“ című dala két nap alatt több, mint tízezer megtekintésre tett szert, ami egyedi a zenekar történetében. A csupán két éves erdélyi formáció 2019-ben adta ki a legelső nagylemezét ,,Fellegvár“ címmel de úgy néz ki, hogy ebben az évben is új dalokra számíthat a közönség.
A hosszú téli estéinket általában dalok írásával töltöttük és készültünk az idei koncertszezonra. Mivel az utóbbi minden bizonnyal még egy ideig várat magára, az elkészült dalokat mindenképpen a közönség elé szerettük volna tárni. Valamikor február közepén stúdióba vonultunk és felvettünk néhány dalt, amit tavaszi megjelenésre terveztünk. Akkor még nem is sejtettük, hogy milyen nehézségek állnak előttünk, fel sem merült senkiben, hogy egyik napról a másikra ilyen helyzetbe találhatjuk magunkat. Szerencsésen alakult, hogy ezek a felvételek elkészültek, ugyanis ebben az időszakban stúdiómunkák lebonyolítása is lehetetlen lenne.

Ez a dal tulajdonképpen első pillanattól kezdve bevéste magát a lelkünkbe, rögtön tudtuk, hogy érdemes vele foglalkozni. Valahogy mindenki megtalálta benne a helyét és első perctől kezdve magunkénak éreztük. Ennek köszönhetően a hangszerelés, stúdiómunka, és a klipforgatás is jó hangulatban telt, talán ez is lehet a titka annak, hogy rövid időn belül ekkora népszerűségre tett szert.


A zenekar tagjai ígérik, hogy lehetőségeikhez mérten igyekeznek folyamatosan fenntartani a kapcsolatot a közönségükkel sőt, további dalok megjelenésének lehetőségét sem zárják ki.

A dal YouTube linkje: https://www.youtube.com/watch?v=YO5dTso39jQ

Facebook: https://www.facebook.com/negyesstreet/

Instagram: https://www.instagram.com/4sstreet/

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.