A Kaiser Chiefs énekese, Ricky Wilson volt a Sziget szombati sztárja. Az együttes akkora bulit csapott kora este a Nagyszínpadon, hogy a végére a közönség teljes extázisában köpni-nyelni nem tudott.Utoljára három évvel ezelőtt találkozhattunk a Szigeten a leedsi bandával. Akkor még enyhén modorosan, ám nagyon lelkesen, korrekt délutáni koncertet adtak a fesztivál foghíjas közönségének. Ki hitte volna 2008-ban, hogy a fess angol fiúkból ilyen remek koncertzenekar lesz, és teljesen megtöltik a Nagyszínpad előtti teret?
Mára a Kaiser Chiefs levetkőzte mindennemű szorongását, és a Sziget eddigi leglazább koncertjét adta. Ricky Wilson minden manírt mellőzve őrjöngött együtt a közönséggel, és elképesztő “one man show”-t csinált a színpadon és azon túl.
A koncert eleje még nem volt nagyon ígéretes, hiszen az énekes annyira részegen jelent meg, hogy félő volt, ebből nem is lesz fellépés. Szerencsére pár ismertebb sláger és néhány új dal eléneklése után összeszedte magát, és belekezdett egy személyes előadásába, amivel levette a közönséget a lábáról.
Wilson egyik pillanatól a másikra, alkoholmámorát maga mögött hagyva a koncert irányítójává vált. Olyannyira, hogy éneklés, csörgőzés és táncolás közben, még arra is volt ideje, hogy a kamerákkal és az operatőrökkel foglalkozzon, és a kivetítőn megjelenő eseményeket is ő dirigálja. A koncert előrehaladtával az énekes többször a közönség közé ment, fel-alá futkározott, beszélgetett, viccelődött, és nem mellesleg elénekelte az összes fontosabb Kaiser Chiefs számot.
Wilsonnak köszönhetően a banda olyan közvetlenségi fokot ért el, hogy a közönség őrülten táncolt és énekelt még azokra a dalokra is, amelyeket nem ismert. Egy idő után pedig a Wilson-show mellett már csak adaléknak tűntek olyan számok, mint a Ruby vagy az I Predic a Riot.
Mire a közönség már annyira fáradt volt, hogy állni sem bírt, Wilson teljesen kijózanodott és felpörgött, és egy tízperces futóedzést is lenyomott a színpadon. Végül felcsendült a várva vártOh, my God, ami olaj volt a tűzre. A zenekar távozott, de a hallgatóság hosszú perceken keresztül nem tért magához, és nem mozdult. A közönség soraiból különböző nyelveken egy mondatot lehetett hallani, “Ez a csávó AZ arc!’
A koncert eleje még nem volt nagyon ígéretes, hiszen az énekes annyira részegen jelent meg, hogy félő volt, ebből nem is lesz fellépés. Szerencsére pár ismertebb sláger és néhány új dal eléneklése után összeszedte magát, és belekezdett egy személyes előadásába, amivel levette a közönséget a lábáról.
Wilson egyik pillanatól a másikra, alkoholmámorát maga mögött hagyva a koncert irányítójává vált. Olyannyira, hogy éneklés, csörgőzés és táncolás közben, még arra is volt ideje, hogy a kamerákkal és az operatőrökkel foglalkozzon, és a kivetítőn megjelenő eseményeket is ő dirigálja. A koncert előrehaladtával az énekes többször a közönség közé ment, fel-alá futkározott, beszélgetett, viccelődött, és nem mellesleg elénekelte az összes fontosabb Kaiser Chiefs számot.
Wilsonnak köszönhetően a banda olyan közvetlenségi fokot ért el, hogy a közönség őrülten táncolt és énekelt még azokra a dalokra is, amelyeket nem ismert. Egy idő után pedig a Wilson-show mellett már csak adaléknak tűntek olyan számok, mint a Ruby vagy az I Predic a Riot.
Mire a közönség már annyira fáradt volt, hogy állni sem bírt, Wilson teljesen kijózanodott és felpörgött, és egy tízperces futóedzést is lenyomott a színpadon. Végül felcsendült a várva vártOh, my God, ami olaj volt a tűzre. A zenekar távozott, de a hallgatóság hosszú perceken keresztül nem tért magához, és nem mozdult. A közönség soraiból különböző nyelveken egy mondatot lehetett hallani, “Ez a csávó AZ arc!’
kulturpart.hu
