VARGA VIKTOR: LEHET ZÖLD AZ ÉG…

Date:

“Lehet zöld az ég és lehet kék a fű…” – és innen szinte minden zeneszerető tudná folytatni a dalszöveget, hiszen Varga Viktor bemutatkozó kislemeze az év legnagyobb magyar slágerévé avanzsálódott. Aki esetleg csak a dalt ismeri és az előadót nem, annak álljon itt egy kis összefoglaló, honnan is érkezett ez a rendkívül tehetséges ifjú énekes.
A tehetségkutató versenyek valódi győztesei csak bizonyos idő elteltével derülnek ki igazán. Varga Viktor ugyan nem nyerte meg a “Csillag Születik” vetélkedőt, de énektechnikájával, előadásmódjával, külső megjelenésével komoly feltűnést keltett a mezőnyben. Az említett jelzők nem kerülték el a Magneoton lemezkiadó figyelmét sem, sőt több zenei producer is kivetette a hálóját Varga Viktorra, de a legjobb zenei ötlettel Szabó Zé rukkolt elő, aki a Los Angelesben élő zeneszerző-pruducerrel, Kelemen Hubával közösen készítette el az első kislemezt “Lehet zöld az ég…” címmel!
A dalban olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Bijon Watson (trombita – Natalie Cole, Michael Bublé, Alicia Keys, Prince, Mariah Carey), Lyman Medeiros (bőgő – Michael Bublé) és Blake Paulson (dob – Miley Cyrus, Jonas Brothers). Természetesen igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg ifj. Malek Miklós nevét is, aki zongorajátékával és a felvétel keverésével csodálatos munkát végzett.
Varga Viktor valóban nagyszerű rajtot vett, hiszen mint a mesében, nagyon gyorsan történt minden. A single pillanatok alatt meghódította a MAHASZ Rádiós Top 40 játszási lista első helyét, ami fantasztikus siker, hiszen nagyon régen szerepelt magyar felvétel a dobogón.
Viktor magasra tette a lécet, de a november 12-én megjelent debütáló albuma valószínűleg minden kétkedőt meg fog győzni arról, hogy Viktor sokkal több, mint egy “egyslágeres” előadó. A 11 vadonatúj felvételt tartalmazó korongon hamisítatlan pop slágerek hallhatóak, igényes hangszerelésben, kitörölhetetlen dallamokkal, Viktor egyedülálló előadásában. A szerzők között Szabó Zé, Kelemen Huba és Heincz Gábor (Biga) mellett ifj. Malek Miklóst is megtaláljuk, a közreműködők impozáns névsora pedig olyan sztárokat rejt, mint a Szinglik éjszakájával berobbant Adri és az RTL Klub műsorvezetője, Ördög Nóri.
Hallgasd meg a lemez dalaiból készült egyveleget ide kattintva!
A humoros, néhol meghökkentő CD-füzet is a rendkívül sokoldalú énekes munkája. Viktor nem csupán ötleteket adott a grafikusnak, hanem saját kezűleg rajzolta meg a vicces, rendkívüli kreativitásról tanúskodó rajzokat.
A “Lehet zöld az ég…” egy laza, feelinges, izgalmas zenei megoldásokat tartalmazó slágergyűjtemény, mely valószínűleg további sikereket fog hozni az ifjú tehetségnek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...