Dallos Bogi most még közelebb enged minket magához

Megjelent az X-Faktor női mentorának új lemeze

Dallos Bogi három év után friss lemezzel jelentkezik, amely minden eddiginél személyesebb hangvételű dalokat tartalmaz. Az fiatal énekesnővel ez idő alatt is számos dolog történt: több klipje látott napvilágot, beturnézta az egész országot, ő lett az X-Faktor női mentora.

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es „Épp Most’ című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amely nagyrészt a szerelem-szakítás-továbblépés témaköröket járta körbe. A „Közelebb” című EP 5 számot tartalmaz, ezek közül többet már ismerhetünk, ilyen például a ’Keresem a helyem’, amely már túl van az egy millió megtekintésen.

„Eddig úgy érzem, hogy a dalaimban és dalszövegeimben mindig próbáltam a legjobb színben feltüntetni magam. Ez az EP szövegvilágban a tökéletlenségek, hibák felvállalásáról szól. Mi van, ha a felszín alá nézünk. Ha közelebb engedlek látod a gyengeségeimet, hibáimat, kételyeimet, de jobban megérthetsz, megismerhetsz, megszerethetsz. Sokkal inkább koncepcióban gondolkoztam. Mindegyik dal, egy lelki állapot, egy életszakasz bemutatása. Fontosnak tartottam, hogy túllépjek a klisé témákon, és legyenek önelemző, önreflektív dalok. Dalonként váltakozik a magabiztosság és a sebezhetőség ábrázolása.” – mesélte a kislemezről Bogi, amelyen az összes dalt Wagner Emillel közösen írtak, és Somogyvári Dani hangszerelt.

A kialakult helyzet miatt sajnos a lemezbemutató koncertre egy ideig még várnia kell a közönségnek, de Bogi addig is számos meglepetéssel készül.

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.