Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

ZENE ÜNNEPE 2011

A Zene Ünnepét 1982-ben tartották először Franciaországban. Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Ma már a Zene Ünnepe európai, sőt nemzetközi méretűvé vált: több mint 100 országban rendezik meg ugyanazon a napon, június 21-én.
A zene születésünktől kezdve körülvesz minket, és mint mindenhez, ami adott, hajlamosak vagyunk hozzászokni. Néha azonban nem árt emlékeztetni magunkat arra a sok jóra, ami része a mindennapjainknak. Éppen ezért néhány lelkes zeneszerető francia huszonkilenc évvel ezelőtt gondolt egyet, és teremtett még egy okot mindennek megünneplésére: a leghosszabb napot, június 21-ét avatták a Zene Ünnepévé. Lelkesedésük Hollandiára is átragadt és a mozgalom nagy sebességgel terjedni kezdett az egész kontinensen. Azóta Európa több nagyobb városában, minden évben ugyanazon a napon, június 21-én egyszerre kerül megrendezésre a hatalmas utcabál, hogy napkeltétől napnyugtáig zene töltse be minden település összes sarkát, zegzugát.
A Zene Ünnepe olyan egész napos, ingyenes, politikamentes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, jazzisták, népdalénekesek, dj-k és rockzenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon.
Magyarország 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amikor Budapest is aláírta a Zene Ünnepe nyilatkozatot. Vezérelveink az ingyenesség, az összefogás és az önkéntesség. Célunk, hogy egyszerre, egy időben, az egész ország területén és határainkon túl ezen a napon minden a zenéről szóljon.
A Zene Ünnepe 2011 eddigi hazai helyszínei
Budapesten:
MILLENÁRIS: Nagyszínpad /szabadtéren felállított színpadon/ 17.00 és 22.00 óra között magyar és nemzetközi könnyűzenei koncertek a Francia Intézettel közös szervezésben, illetve amatőr és akusztikus zenei koncertek sora az Európa Ponton, koradélutántól későestig.
RÁDAY UTCA: akusztikus utcazenei koncertek az utca 5 pontján
TOMPA UTCA: akusztikus utcazenei koncertek az utca 4 pontján
FERENC TÉR: klasszikus zenei koncertek
BAKÁTS TÉR: klasszikus zenei koncertek
NEHRU PART: Magyar és nemzetközi világzenei koncertek, a Cseh Centrummal, a Lengyel Intézettel és az Adam Mickiewicz Intézettel közös szervezésben.
MADÁCH TÉR: Kisebbségek színpada.
További helyszínek Budapesten:
ERZSÉBET TÉRI GÖDÖR
ELTE BTK. BELSŐ  UDVAR
CORVINTETŐ
R33
A38 HAJÓ
Csatlakozó városok:
BALATONLELLE
DEBRECEN
EGER – Pavilon színpad, a Görög Kulturális és Idegenforgalmi Minisztériummal közös szervezésben
KAPUVÁR
MISKOLC
SZÉKESFEHÉRVÁR
PÉCS – több helyszínen
Eddigi külföldi fellépők:
Palyrria – Görögország
Ősi görög dallamok urbán elektronikával keverve
Az 1996-ban, Athénban alakult együttes 99′-ben talált rá saját útjára, amelyet azóta is követ. Úgy tekintenek az elektronikára, mint az ősi hangzás megújítójára. Az általuk world-electronaknevezett stílusban alkotnak, amely a nyugati típusú elektronika és mediterrán tradíciók egyvelege, így a különleges hangzás ősi és futurisztikus hatást kelt egyszerre. Zenéjük ősi hangszerekből előcsalt, pentaton skálán nyugvó hangokból épül fel, miközben basszus ütemek, techno groove-ok lüktetnek a dallamok alatt.
www.palyrria.com
Lyre Le Temps – Franciaország
Három szenvedélyes egyéniség utazása a 20.század zenei világában a swingtől kezdve egészen az elektronikáig. A zenei univerzum távoli szegleteiből érkező tagok négy évvel ezelőtt a jazz szeretetén keresztül találtak egymásra. Rendszeresen koncerteznek, és fesztivál fellépéseiken több ezres tömegeket táncoltatnak meg. A zongorista Ry’m nagyszerűen improvizál, a dj, rapper és hiphop zenész Amorphe bakelit lemezekről csapolja le a régi sanzonokat, dj Seconde pedig elektronikus kütyükkel épít hidat a modern zenei irányzatok és a fülbe mászó dallamok között.
Sikerük előszelét jelezte, hogy egy független kiadó rögtön napokkal azután szerződést ajánlott a csapatnak, hogy regisztráltak a myspace-en. Ők azonban nem mondtak azonnal igent, hanem tovább dolgoztak a lemezükön, amely 2008-ban Different Universes címmel jelent meg a Believe Digital kiadó gondozásában.
www.lyreletemps.com
 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.