Szerelem Szabadság ünnepi koncertek – Ghymes

Date:

A „Magyar Örökség” kitüntető címet viselőlő GHYMES ünnepi koncertsorozatra készül. Hazánk egyik legsikeresebb világzenei produkciója Győrben (Városi Egyetemi Csarnok), Budapesten (Papp László Budapest Sportaréna ) és Debrecenben (Főnix Csarnok) ad nagykoncertet a nemzeti ünnep előtt tisztelegve. Mellettük neves vendégművészek – Keresztes Ildikó, Dörner György és Trill Zsolt színművészek -, kórus, valamint Budapesten Zsuráfszky Zoltán és a Honvéd Táncszínház teszik még színesebbé a produkciót.
Azt hisszük, a szabadság messze van, magasan repül a bizonytalanság, a veszély, az ígérgetés drága világában, ahol nagy a sírás és nagy a nevetés.
Milyen öregek is vagyunk, ha elfelejtettük már, hogy vele születtünk, csak óvatosságból előre küldtük, ő a holnap és szerelmes belénk. A „SZERELMES SZABADSÁG“.
A fiatal élet meri csak visszahívni, mert a legnagyobb bátorság kell ahhoz, hogy a magunkévá tegyük, mert halálosan szép. 1848 március idusán mi magyarok ezt megint megtettük, ritka pillanat volt, már nem a szavak, csak az ének tudja felidézni igazán.
Énekeljük együtt a bátorság ünnepét.“        (Szarka Tamás)
 
A Ghymes zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene, amely mélyről jön és erőt ad. Az együttes vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élő muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek. A 27 éves GHYMES dalaira az a már jól ismert, sajátos stílus jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága, melyet Szarka Gyula népzenei alapú szerzői muzsikája egészít ki.
Ünnepi előadások:
2010. március 13. Győr – Városi Egyetemi Csarnok
Vendégek: Keresztes Ildikó
Dörner György
KÉZFOGÁS kórus:
a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola és Általános Iskola “Bartók” Kórusának,
a Nyugat-magyarországi Egyetem “Silver Bells” Kórusának,
a Szabadhegyi Közoktatási Központ Szivárvány Kórusának
és a Széchenyi Népdalkör énekeseinek közös kórusa
(Karigazgatók: Pappné Farnadi Tamara, Szabó Rita, Váray Tamás és Pálfalvi A. János)
2010. március 14. Budapest – Papp László Budapest Sportaréna
Vendégek: Keresztes Ildikó
Dörner György
Zsuráfszky Zoltán és a Honvéd Táncszínház
Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa
(Karigazgató: Igaliné Büttner Hedvig)
2010. március 15. Debrecen – Főnix Csarnok
Vendégek: Keresztes Ildikó
Trill Zsolt, a debreceni Csokonai Színház színművésze
Bányai Júlia Általános Iskola Lautitia gyermekkara
(Karnagy: Nemes József)
A szakma elismerését bizonyítják a díjak:
Don Quijote díj 2001, Magyar Művészetért Díj 2001, Arany Zsiráf díj worldmusic/jazz kategória (MAHASZ) 2001, 2002, eMeRTon díj – a legjobb határon túli magyar zenekar kategória (Magyar Rádió) 2002, Bartók Béla emlékdíj 2006, Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Díja 2008, „Magyar Örökség“ kitüntető cím 2008.
Éghymese című albumuk 2005-ben elnyerte a MAHASZ Fonogram díját, azonos című koncertjük pedig az „Év produkciója“ elismerést kapta az ARTISJUS-tól.
A Ghymes együttes:
Szarka Tamás – ének, hegedű, gitárok, koboz
Szarka Gyula – ének, gitár,basszusgitár, bőgő
Jelasity Péter – szoprán- és altszaxofon, fuvola
Jász András – szaxofon
Nagy Szabolcs – szintetizátor, nagydob
Kún Csaba – szintetizátor
Lau János – dobok
További információkat a zenekar hivatalos honlapján talál.
Jegyárak ITT!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...