Kreator, Morbid Angel, Nile: össznépi extrém metal est a Pecsában

Morbid Angel. Photo by Alex SolcaA thrash és death metal legnagyobb bandái együtt lépnek fel november 22-én

November 1-én indul, és egészen Karácsonyig tart az extrém metal három nagyágyújának közös európai turnéja: a Kreator, a Morbid Angel és a Nile együttes erővel söpör végig a kontinensen, ahol a műfajra jellemző kisebb klubok helyett komoly koncertcsarnokok megtöltésére készülnek. Budapesten a Pecsa Music Hallba érkeznek november 22-én, a Fueled By Fire társaságában.

A november 22-ei koncert ritka és kihagyhatatlan lehetőséget kínál a death és thrash metal kedvelőinek, hiszen a műfajspecifikus fesztiválokat leszámítva szinte sosem lehet négy ilyen komoly múltra visszatekintő csapat koncertjét egyetlen este meghallgatni. Már a számok is meggyőzőek: majdnem 90 évnyi extrém metalt tesz ki a csapatok összesített életkora, hiszen a Kreator és a Morbid Angel a ’80-as évek eleje óta, a Nile majdnem 20 éve, de még az új generációsnak számító Fueled By Fire is már egy évtizede működik.

A Ruhr-vidék rideg ipari környezetéből, Essenből induló Kreator vitathatatlanul az európai thrash mezőny legnagyobb bandájává vált, és – a Sodom illetve a Destruction mellett – egyike a műfajt meghatározó három nagy germán csapatnak. Hírnevüket olyan alapműveknek köszönhetik, mint az 1986-os Pleasure To Kill, az 1987-es Terrible Certainty, vagy az 1989-es Extreme Aggression. A Mille Petrozza énekes/gitáros vezette csapat a ’90-es évek zenei kísérletezései után a 2001-es Violent Revolution albummal tért vissza a klasszikus thrash metal világához, és a három éves szünet után idén megérkező új album is ezen a vonalon mozog: a Phantom Antichrist című lemezen a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmas, szélsebesen daráló, sivító gitárszólókkal megtűzdelt dalokat hallhatunk. A bandát meghatározó Petrozza világlátása sem lett sokkal virágosabb a 30 évvel ezelőttihez képest, ahogy ez az album címadójához készült videóból is kiderül: http://youtu.be/ojpQ3LCeQTY

Az 1982-ben alakult amerikai Morbid Angel a fémzene még extrémebb válfaját, a hörgős death metalt képviseli, sőt annak meghatározó együttese. A zenekar az extremitás határán belül mindig is szabad szellemű módon alkotott, ahogy azt 2011-es, Illud Divinum Insanus című lemezek újszerű, industrial vagy éppen rockzenei elemeket is tartalmazó megoldásai is mutatják. A régisulis death metal kedvelőinek mindenesetre jó hír, hogy az énekes David Vincent elmondása szerint ezen a turnén nem csak az új albumról játszanak majd, hanem inkább afféle életmű összefoglaló műsorral készülnek, vagyis például a ma már klasszikusnak számító Altars Of Madness és Covenant lemezek legismertebb darabjait is előadják, a műsor pedig a Kreatorhöz hasonlóan teljes hosszúságú lesz.

A szintén fellépő, amerikai Nile bár egy évtizeddel fiatalabb, de legalább akkora hatással volt a death metal színtérre, mint a két veterán csapat. Az énekes-gitáros Karl Sanders által meghatározott együttes albumai a kezdetektől egy erős koncepcióra épülnek: a szövegek az ókori egyiptomi kultúra köré szerveződnek. A zenekar minden tagja nagy rajongója ezen ősi, misztikus világnak, így szövegeikben a piramisok, a templomok és a papirusztekercsek hieroglifái által elmesélt régi történeteket mondják el újra, melyek istenek küzdelméről, fáraókról, sorsdöntő csatákról és titokzatos rituálékról szólnak. A szövegvilághoz egyedi, és rendkívül technikás zene társul, melynek köszönhetően már pályafutásuk első éveiben nagy hírnévre tettek szert, ma pedig ott vannak a műfaj leghíresebb bandái közt. At The Gate Of Sethu címen idén júniusban jelent meg legújabb lemezük, többek között erről is játszanak majd ezen az estén.

A negyedik fellépőnek köszönhetően a Kreator-féle európai thrash metal mellé annak amerikai változata, vagyis a Bay Area Thrash is társul majd november 22-én, ugyanis a 2002-ben alakult, Los Angeles-i Fueled By Fire a Testament és az Exodus által meghatározott zenei úton megy tovább, és az új generációs thrash metal egyik legismertebb, már bizonyított képviselőjeként lesz jelen a Pecsában.

a Hammer Concerts bemutatja:

2012. november 22., csütörtök 19 óra

Budapest, Petőfi Csarnok

Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire koncertek

Belépő: elővételben 5999 Ft, a helyszínen 6999 Ft.

Jegyek kaphatók az ismert rockboltokban, a Ticketportal hálózatában és a metalshop.hu-n.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.hammerworld.hu/

http://www.kreator-terrorzone.de/

http://www.morbidangel.com/

http://www.nile-catacombs.net/

http://www.fueledbyfire.webs.com/

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.