Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Heidenfest: visszatér Budapestre népies metalzenék fesztiválja

Trollok, kalózok, valamint finn, norvég, izlandi és szláv harcosok zenélnek október 20-án

A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.

Alig pár év kellett hozzá, hogy a Heidenfest turné-elnevezés igazi védjeggyé váljon az európai koncertlátogatók körében: a a pagan és folk metal bandák nagy koncertkörútjának idei kiadása már a harmadik a sorban. Az elmúlt években Magyarországon is nagy sikert arattak ezek az egy estés utazó fesztiválok, melyek a számos különböző metalzenei műfaj közül egy-egy bizonyos csoport köré épülnek. Az először 2008-ban megrendezett Heidenfest az Európa népeinek ősi, pogány hitvilágát megidéző folk és viking metal zenekarokat vonultatja fel: az elmúlt évben a Finntroll, a Primordial, az Ensiferum vagy az Eluveitie is szerepelt már az egész kontinenst beutazó turné szereplői között.

Az idei év első számú fellépője a finn Finntroll lesz, mely a folk metal extrémebb, morgósabb ágát képviseli. Muzsikájuk hangulatát legjobban a nevük írja le, mely pontosan azt jelenti, amire gondolunk: az 1997-ben alakult csapat tagjai egy mitikus finn vademberről nevezték el magukat, akit egy általa jórészt lemészárolt svéd misszió túlélői papjai tituláltak “finn trollnak”. Ennek tükrében különösen érdekes a tény, hogy a csapat dalainak többsége – így a legfrissebb, Nifelvind című lemez szerzeményei is – mégis svéd nyelven íródik. A dologra azonban egyszerű a magyarázat: egyrészt a zenekar első énekese, Katla a finnországi svéd kisebbséghez tartozott, másrészt pedig meg volt győződve arról, a hogy svéd nyelv sokkal “trollosabb” hatást kelt, mint a finn.. hogy ez tényleg így van-e, azt mindenki eldöntheti az alábbi videó megtekintését követően: http://youtu.be/mkVwA__Fk9g
A Turisas szintén Finnországból érkezik, ám ők kevésbé a mogorva erdei szörnyek, hanem inkább a dicsőséges csaták harcosainak szepepében idézik meg a sötét középkort. Névválasztásuk mellett vörös-fekete harci festésükkel és dalaikkal igyekeznek megidézni a háború ősi finn istenét, Turisast: http://youtu.be/7woW7DmnR0E
A trollok és a harcosok mellé  Skóciából kalózok érkeznek, ugyanis a 2008 óta működő, és önmagát természetesen kellően nem komolyan vevő Alestorm már a kezdetek óta a tenger rablóinak életéből merít ihletet dalaihoz. Ezt az olyan lemezcímek is jól érzékeltetik, mint a Captain Morgan’s Revenge vagy a Black Sails at Revenge, vagy éppen a Back Through Time című friss lemezen hallható Shipwrecked című tétel: http://youtu.be/ggyC0FOzqHM .
A turné talán legkülönlegesebb fellépője az orosz Arkona lesz, akiket nemcsak az emel ki a többi közül, hogy a komor énektémákat egy fiatal énekesnő adja majd elő, hanem hogy egy eddig kevésbé ismert, ám annál hatalmasabb misztikus világ, nevezetesen a szláv népek hiedelmeinek és történeteinek gyűjteményéből merítenek ihletet, és dalaikat természetesen oroszul adják elő – hol vidámabb, hol komorabb hangulatban: http://youtu.be/SgXlUxDGFvU
A 2011-es Heidenfest folkmetal kínálata a Trollfest “True Norvég Balkán Metal”-jával, valamint az izlandi Skálmöld autentikus viking metaljával válik teljessé.
Trollmetal, csatametal, kalózmetal, szláv metal, balkán metal és viking metal szerepel tehát a Heidenfest idei kínálatában – senkinek sem maradhatott kétsége afelől, hogy október 20-án a Club 202 fedélzetén a helye minden edzett lelkű folk metal hősnek, hiszen a Heidenfest zászlaja alatt ismét a legjobb bandák kormányozzák majd a csatahajót egy újabb átmulatott éjszaka felé. Valahogy így: http://youtu.be/Tt6_65LDZ60
A Hammer Concerts bemutatja: Heidenfest 2011
2011. október 20., csütörtök
Budapest, Club 202 (ex-Wigwam, Fehérvári út 202.)
Finntroll, Turisas, Alestorm, Arkona, Trollfest, Skálmöld  koncertek
Belépő: elővételben 5999 Ft., Jegyértékesítőknél (Ticketportal, Ticket Express, Tikit.hu): 6499 Ft, a helyszínen: 6999 Ft

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.