Saturday, April 20, 2024
spot_img

Latest Posts

Ferenczi György és a Rackajam – Platinalemez átadó koncert

Igazán különleges estével örvendezteti meg szépszámú rajongótáborát Ferenczi György és a Rackajam. A szájharmonika avatott virtuóza és együttese január 26-án rendhagyó, kétrészes koncertet ad a Művészetek Palotájában.
Az első részben a Petőfi Vándorszínház A költő utazása című zenés játékát láthatják az érdeklődők, melyet tavaly március 15-én az Új Színházban mutattak be hatalmas sikerrel. Az előadás alapja Petőfi Sándor felvidéki úti levelei és versei, illetve Ferenczi György Petőfi albuma, mellyel Gyuri nem kevesebbet tett, mint leemelte távolságtartó piedesztáljáról a fiatal költőt és 21. századi mondanivalóvá formálta költeményeit. A lemez immáron platinalemez lett, melyet a koncert keretében vehetnek majd át a zenekar tagjai Gryllus Dánieltől, az album kiadójától. A Pál Kálmán által rendezett produkció elsősorban ezen album zenei anyagára épít, látványvilága a költő korának vándorszínházait, vásári mutatványosainak világát idézi. Az eredmény egy klasszikus irodalmi alapokon nyugvó, sodró hangulatú vidám zenés utazás.
Szünet után Ferenczi Gyuri és a Rackajam tagjai végig egyetlen térmikrofon köré állva akusztikusan muzsikálnak, a felhőtlen, tiszta örömzene élményét ígérve a közönségnek. Kedvükre szemezgetnek eddig lemezeik legjobb számaiból, ám természetesen a megelepetések sem maradnak el. Sőt, az együttes új 2010-es műsorából is kaphatunk némi ízelítőt, hiszen vadonatúj, eddig még sehol nem játszott dalok is elhangzanak majd.
 Időpont: január 26., kedd
Helyszín: Művészetek Palotája – Fesztivál Színpad, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.