Állatok Farsangja – Kistehén-koncert az A38-on, különleges vendégekkel

Date:

Olykor előjön belőlünk az állat, s ilyenkor vagy újabb állatjelmezbe bújunk, vagy teljesen csupasszá válunk. Az Állatok Farsangja egy olyan többzenekaros farsangi buli, ahol nem kell rejtegetned a benned élő állatot. 2012. március 2., Budapest, A38.

Ezen az estén büszke lehetsz magadra, és mások is büszkék lesznek rád! Találkozhatsz még rengeteg öntudatos állattal, akik végre nyilvánosság elé lépve nyítan vállalják állatságukat és néhányan magukra is öltik a bennük rejlő állatot, hogy szerény nyulakként, vagy csillogó szemű mormotákként bátor kacsasóhajt leheljenek a nyakadba és megtörténhessen noe álma. Együtt tér majd nyugovóra a mosómedve a zsiráffal, és reggel a nyúl nyalogathatja majd az oroszlán sebeit. Ezen az estén állati farsangi bulit csap négy kitűnő zenekar, és két DJ!

Kistehén

Kollár-Klemencz László 2003-ban alakította meg Zene a nyulaknak nevű formációját, melyet a programadó, jól ismert reklámfigura és -dal nyomán hamarosan Kistehén Tánczenekar névre keresztelt át. A zenekar az elmúlt években összesen öt albumot töltött meg az alternatív rockzene, a világzene és a hazai romafolk stíluselemeit elegyítő vidám-szomorkás, táncos-elgondolkodtató dalaival. A Kistehén 2006-ban megjelent albuma, a Szerelmes vagyok minden nőbe híre messzire eljutott – a 2007-es sikeres berlini és dortmundi bemutatkozás után a zenekar európai és amerikai klubokban és fesztiválokon is megmutatta magát. 2008-ban aztán megjelent egy párhuzamos lemezanyag, a Kistehén Melankolikusok Ember a fán című albuma. A Kistehén 2009 végén átalakult – Kollár 2010-ben új zenészekkel és új zenei világgal folytatta, a Tánczenekar utónév nélkül; ebben az évben jelent meg Picsába az űrhajókkal című új lemezük. A zenekar 2011-ben új – angol és magyar nyelvű – számokat készített, ezek közül egy, az Aludni hagyjatok már az MR2-Petőfi Rádióban is hallható. Ez utóbbi is hallható lesz a Kistehén jelenleg készülő új, Elviszlek magammal című nagylemezén.

Fran Palermo

A Fran Palermo Orchestar új szereplő a kortárs hazai alternatív zenei porondon. A tíztagú zenekar zenéje ötvözi a mediterrán-balkáni, a zsidó népzenék, az olasz forradalmi dalok világát, a francia ska zenét, a rockot, némi swinget, és sok más világzenei ízt is, melyet törökül, szerbül, olaszul, franciául, vagy éppen angolul előadott humoros dalszövegekkel bolondítanak meg. Az együttes 2012 januárjában készült el első kislemezével, mely 5 felvételt tartalmaz. A kislemez megjelenésével párhuzamosan a zenekar országos turnéra indul, melynek záró állomása március 2-án lesz az A38 Hajón, az Állatok Farsangja keretein belül, majd ezt követően visszavonul a zenekar, hogy tavasszal elkészítse első nagylemezét.

Mary Popkids

Angol és magyar nyelven is énekel a zenéjében indie gitárpop-, soul- és funk-elemeket vegyítő, táncos dalokban utazó, de szerzeményeibe itt-ott az elektronikuszenét is becsempésző, 2009-ben alakult Mary Popkids. Az eklektikus ízlésű, izgalmas, ifjú, hattagú zenekar (Matt „The Kid” – dob; VQ – basszusgitár; Döni „Captain Chaos” – zongora, vokál; Kama – gitár, vokál; Sanyóca – ének, beatbox, loop; Berci „SharkArmy” – ütőhangszerek) arzenáljában a szokásos hangszerek mellett időnként feltűnik a tangóharmonika vagy a laptop is. Koncertjeiken gyakran vendég Herrer Sári énekesnő vagy a Balkan Fanatikból ismert Szoni. A mai fiatal mezőny egyik legígéretesebb együttese részt vett az MR2-Petőfi Rádió Akusztik című stúdiókoncert-sorozatában, ott eljátszott egyik daluk válogatáslemezre is került.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...