Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

A Zeneszöveg.hu bemutatja: Utolsóhow – Anti Fitness Club

  1. december 28., Dürer Kert, Nagyterem

“13 év, 3 nagylemez, 3 EP, 11 videoklip, 10 zenei díj, több száz koncert, több tíz, akár százezer megtett kilométer és számtalan felejthetetlen pillanattal a hátunk mögött, december 28-ával felfüggesztjük az AFC működését. Tulajdonképpen az életünk majd fele ebben a produkcióban van. Rengeteget változtunk ez idő alatt, mindannyiunkat más-más utakra vitt az élet, melyek már egyre inkább összeegyeztethetetlenek lettek az Anti Fitness Club-al. Kérlek titeket tartsátok tiszteletben a döntésünket, és ha valaha bármit is számított a zenénk, gyertek el a búcsúbulira!151228_afc_utolshow_flyer

Ezeket a mondatokat posztolta a zenekar frontembere október elején az Anti Fitness Club hivatalos közösségi oldalára. Korábban is hallhattunk már olyan híreket, miszerint a 2003-ben alakult és a 2007-ben, a Még vár ránk ez a Föld! című dalukhoz készült klippel óriási sikereket elérő zenekar befejezi, de amíg hivatalosan be nem jelentették, addig persze, lehetett reménykedni.

Az AFC a kezdetben a punk-rock szcéna nagyjaival turnézó, szemtelenül fiatal tagjai idővel profi zenészekké és egyre érettebb mondanivalóval és zeneiséggel rendelkező csapattá nőtték ki magukat. Számos rangos elismerés, teltházas koncerttermek és turnék, minőségi klipek, a közönség egyre növekvő száma és szeretete is bizonyította, hogy a zenekar a hazai zenei élet egyik legnépszerűbb formációjává vált. Idén azonban Molnár Tamás (ének, gitár), Fekete Balázs (dob) és Varsányi Miklós (basszusgitár) elbúcsúznak a közönségtől, s teszik mindezt nem csak a legnagyob koncertfavoritok előadásával, hanem igazi ritkaságok és soha koncerten még nem hallott AFC szerzemények felvonultatásával, s egy, tőlük már megszokott, óriási hangulatú koncerttel, amely méltó módon zárja majd le a zenekar több, mint egy évtizedét.

Az biztos, hogy a kapcsolat, amely gyakorlatilag gyerekkorban kezdődött, megmarad közöttük, s biztosak lehetünk benne, hogy hallani fogunk még róluk, hiszen nem csak az ő életük fele van benne az Anti Fitness Club-ban, hanem több ezer rajongóé is, akik velük együtt nőttek fel és azoknak az embereknek, akik az évek alatt valamilyen formában segítették őket munkájukkal. A hazai zenei élet utóbbi időszakának egyik legemblematikusabb, leginkább megosztó, ugyanakkor egyik legkiemelkedőbb zenekara búcsúzik a közönségétől december 28-án a Dürer Kertben.

Utolsó alkalommal lesz lehetőség arra is, hogy pólókat és egyéb zenekari merch termékeket

vásároljanak a rajongók, melyet előzetesen az alábbi linkre kattintva tehetnek meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153802234412302.1073741848.45708682301&type=3

A Zeneszöveg.hu bemutatja: Utolsóhow – Anti Fitness Club

Helyszín: Dürer Kert, Nagyterem, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Idő: 2015. december 28., hétfő

Jegyek: http://tixa.hu/anti_fitness_club_utolshow

Esemény: https://www.facebook.com/events/424274417777830/

http://www.antifitnessclub.eu/

http://www.facebook.com/antifitnessclub

http://www.youtube.com/user/antifitnessclubvideo

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.