Sunday, September 19, 2021
spot_img
More

    Latest Posts

    A Skillet lesz a Nickelback előzenekara!

    BEJELENTETTE EURÓPAI ELŐZENEKARÁT

    ‘THE HITS’ TURNÉN

    AZ AMERIKAI SKILLET FOGJA BEMELEGITENI

    A RAJONGÓKAT AZ ÉV EGYIK LEGNAGYOBB BULIJÁN!

    November 8-án a BudapestArénában!
    A magyar rajongók már számolják vissza a napokat, amikor végre a Nickelback Budapesten lép fel. Most újabb jó hír érkezett a zenekartól, előzenekarnak nem kisebb nevet hoznak magukkal, mint a Skillet csapatát.
    A Skillet egyike volt tavaly annak a három rock csapatnak, akik platina státuszt értek el az Egyesült Államokban, Awake című albumuk mellett ez csak a Black Keys El Camino és a Mumford & Sons Babel című anyagának sikerült.
    Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint 1 millió példányt adtak el a lemezből csak az USA-ban, ami elsőre meglehetősen sokkolta a zenekar tagjait.
    Az énekes – basszusgitáros John Cooper, a gitáros – billentyűs Korey Cooper (John felesége), a dobos Jen Ledger és a szólógitáros Seth Morrison négyesből álló Skillet zenei palettája meglehetősen kiterjedt; játszanak olyan akusztikus hangszereken, mint harmonika, mandolin, cimbalom és hárfa, ugyanakkor elektromos gitáron, vonós hangszereken és üstdobon is.
    Vadonatúj albumuk, a Rise június 24-én jelent meg hazánkban és a magyar rajongók is ízelítőt kapnak majd belőle élőben, november 8-án este a BudapestArénában.
    A ‘The Hits’ turné október végén indul Franciaországban, és a Nickelback, akárcsak a Skillet először lesz nálunk is látható pályafutásuk során!
    További info:
    www.nickelback.com
    www.skillet.com
    www.livenation.hu

    Latest Posts

    spot_imgspot_img

    Don't Miss

    Stay in touch

    To be updated with all the latest news, offers and special announcements.