Thursday, April 18, 2024
spot_img

Latest Posts

A Kistehén új hangzással és új zenészekkel

Március 12-én pénteken hosszú idő után ismét lesz KISTEHÉN koncert lesz az A 38 Hajón. A zenekar a télen megújult felállással, megújult zenei stílussal lép a színpadra.
Áprilisban jelenik meg az új lemez Picsába az űrhajókkal címmel, melynek első kislemezes dala már hallható a rádiókban.  Az új felállás élőben az A38 hajón lép fel először. 
A KISTEHÉN zenekar életében egy váltást hozott a 2009-es év vége. 2010 elejétől a korábbi szerző és alapító Kollár-Klemencz László új zenészekkel frissítette az együttest. Az egyre gyakoribbá vált nemzetközi meghívások miatt a korábbi név-anomália (itthon Kistehén Tánczenekar, külföldön LittleCow) sok bonyodalmat okozott. Mára lényegessé vált az elnevezés egységesítése, a „Little Cow” és a „Tánczenekar” elhagyása, az általános KISTEHÉN megnevezés megerősítése.
Az új felállásban a változást erősíti, hogy zenekar ritmus szekciója két dobosra bővül és az előző időszakhoz képest még billentyűssel kiegészül. Mindehhez új logo társul és az eddigi „folk-rock” jellegű világzene és érzelmes hangzás megtartva az alapelemeket,- elsősorban a belső igény és csak másodsorban a nemzetközi trend alapján- immáron komolyabb, keményebb irányvonalat kíván megteremteni.
A KISTEHÉN új lemezének zenei anyaga angol producerek közreműködésével készült, s április 7-én jelenik meg az EMI gondozásában.. A Picsába az űrhajókkal című új album anyaga jelenti majd a leendő koncertek alapjait, kiegészítve a már ismert slágerek átstrukturált megjelenítésével. A lemez Marko című első kislemezes dala egyes rádiókban már hallható!
Az új felállású zenekar tagjai:
Kollár-Klemencz László-gitár
Kollár-Klemencz Gergő-billentyű
Vajdovich Árpád-basszusgitár
Bujdosó János-gitár
Harságyi Péter-dob
Schvéger Zoltán-dob

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.