Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

A Group’N’Swing „Gengszter-Romantika” show műsor

Február 27. – RAM Colosseum

A Fonogram díjas Group’N’Swing zenekar február 27-én a RAM Colosseum színpadán várja este 7 órától rajongóit egy látványos és a humort sem mellőző színpadi show műsorral. A produkció kerettörténete egy filmforgatás, helyszíne pedig egy stúdió, ahol a változó hátterek előtt sorra kibontakozhat a banda ezer arca és témája. A csapat az előadás során a közönséget is bevonja a játékba. A női-férfi kapcsolat örök dinamikája természetesen ismét terítékre kerül: a csapat dívája, Mihályi Réka és szívtiprója Gájer Bálint között tovább bonyolódnak a szálak, romantikával és persze sok-sok csipkelődéssel. A közkedvelt énekesek nem csak hangjukkal varázsolják el a közönséget, hanem táncukkal és szellemes összekötő szövegeikkel szinte színházi élményt nyújtanak. Mindezt természetesen látványos színpadkép kísér majd big bandes felállású fúvós szekcióval, egy fekete Chevrolettel, ruhakölteményekkel és persze profi táncosokkal…

Február 27-én az érzelmek teljes skáláján fog muzsikálni a Group’N’Swing egy látványos show műsor keretében. Lesz nevetés, sírás, intrika és persze mindenekfelett szórakozás és boogie!

_______________________________________________________________

Group’N’Swing show műsor

2014. február 27., csütörtök, 19.00 óra

RAM Colosseum (1133 Budapest, Kárpát utca 23.)

Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, www.broadway.hu

A Group’N’Swing tagjai: Mihályi Réka, Gájer Bálint – ének, Csík Tibor, Nyikes Krisztián – trombita, vokál, Bakó István – tenorszaxofon, vokál, Almási Attila – harsona, vokál, Lőrincz Ádám – zongora, vokál, Gyalog Zoltán – gitár, Molnár Péter – bőgő, Péntek Tibor – dob

 

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.