-A Csík zenekar olyan, mint a Bon Jovi, ugye? – kérdezte a húgom múltkor. Kérdésével nem arra akart kilyukadni, hogy a népzene és a rockzene nem is állnak egymástól annyira meredeken távol, csak az jutott eszébe, hogy mindkét esetben az irányító ember nevéből lett a zenekarnév. Pedig az előbbi értelmezés is teljesen helytálló lenne, ahogyan ez kiderült abból, amit Csík János, a Csík zenekar vezetője és prímása mesélt.
Ön hogy látja a magyarországi népzene helyzetét? Mintha a Csík lenne a sztárzenekar, más népi zenét játszó együttesek pedig nehezen tudnának érvényesülni…
Mi sosem azért igyekeztünk jól muzsikálni, hogy népszerűek legyünk. Egyszerűen az volt a legfontosabb, hogy amit meg lehet tanulni, azt minél jobban megtanuljuk. El akartuk lesni azt, ahogyan a régi öregek zenéltek, mind a technikai, mind pedig a gondolati részét. Tény, hogy egyre több zenekar játszik népzenét, egyre autentikusabbak, és remekül muzsikálnak. Vannak dalok, amelyek lejátszásához nekünk többször kellene megszületnünk, néhányan a fiatalok közül mégis meg tudják csinálni. Ez azonban nem elég, van egy megfoghatatlan, de nagyon fontos apróság, amire egyszerűen rá kell éreznie a zenésznek.
Az biztos, hogy vannak hegedűsök, akiknek rettentő gyorsan jár az ujjuk, de ez tizenöt perc után unalmassá válik, és az ember csak vár, hogy történik-e még valami. Ilyenkor derül ki, hogy igazi zenész-e, azaz tud-e úgy előadni, hogy az tényleg a lelket, a szívet melengesse, vagy csak attraktív showműsorra képes, belső tartalom nélkül. A legideálisabb, amikor a szellemi alkotókészség igazi jó szándékkal, zenei technikai tudással és ötletekkel párosul. A zenélni tanulás olyan, mint amikor egy lépcsőn megyünk felfelé: az első fokokra, még ha azok magasabbak is, minden gond nélkül feljutunk, azaz először könnyedén tanulunk meg sokféle dolgot, de az utolsókra, melyek alacsonyabbak, ám nehezebb feladatokat jelentenek, már csak erőfeszítések árán lehet felkapaszkodni. Az igazi tehetség ekkor mutatkozik meg.
Hogyan jött a kapcsolat a rockzenével?
A rockzene népzenével való ötvözésére sokféle próbálkozás történik, már évtizedek óta. A mi esetünkben annyi a különbség, hogy nem a rockzene öleli magához a népzenét, hanem a népzene öleli magához a rockot, sőt, néha be is kebelezi. Bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága a műfajok közti együttműködésnek. Egyszer Siófokon volt egy Tankcsapda-est, ahol az együttes tiszteletére sok zenészt felkértek, hogy Tankcsapda-számokat játsszanak. Köztük volt Lovasi András is, aki úgy döntött, hogy a Csík zenekarral áll színpadra. Mi magunk is kételkedtünk egy kicsit benne, egyedül Lovi volt bizakodó, és végül a produkció nagyon kellemes meglepetést okozott. Az igazi, erős, népzenei kíséretmód dobfelszerelés és elektromos hangszerek nélkül is óriási erővel hatott. A siker számunkra elsősorban azt jelentette, hogy ha jól játsszuk, a népzene tele van erővel. Ez azok számára is bebizonyosodott, akik egyébként nem ismerték a zenénket.
Honnan meríti a zenekar az újabb népzenei dalokat?
Rettentő sok gyűjtött anyag van, ezeket hosszú évtizedek óta a Zenetudományi Intézetben őrzik. Olyan sok anyag ez, hogy emberéletek kevesek lennének mindet feldolgozni, tehát bőven van honnan meríteni. A válogatásnál az a kérdés, hogy melyik dal fér még bele a mai világ lüktetésébe. Abban biztos vagyok, hogy a témák örökérvényűek, száz évvel ezelőtt is éppúgy szerelmesek voltak az emberek, mint ma, és száz év múlva is szerelmesek lesznek. Az igazi emberi érzések, mint a bánat vagy a boldogság, sohasem változnak. A magyar népdalok magyar nyelven éppen erről mesélnek. Ha a dalokkal ezeket az érzéseket meg tudjuk rezegtetni, akkor a mai kor sodró, lüktető, szürkülő világában is lesz kinek muzsikálnunk.
Milyen érzés az, hogy legtöbbször fesztiválszínpadon, tomboló tömegnek játszanak népzenét? Nem furcsa ez a párosítás?
Minden korban van egy kialakított élettér, amelyben szocializálódnak az emberek, és amelyben meg van határozva az is, hogyan kell szórakozni, jól érezni magunkat. Régen például a lányok egymást körbefogták és énekeltek, a legények pedig csapkodták a lábukat. Sajnos a népzene a mai korban kicsit idegennek tűnik a legtöbb ember számára, de épp a műdalok feldolgozásával lehet segíteni a közönségnek, hogy rátaláljon. A mai fiatalok nyitottak az újra, így észreveszik, micsoda sokszínűség uralkodik a világban. Ehhez az is hozzátartozik, hogy sokan újra fel szeretnék fedezni a népzenét, aminek mi nagyon örülünk.
Mi sosem azért igyekeztünk jól muzsikálni, hogy népszerűek legyünk. Egyszerűen az volt a legfontosabb, hogy amit meg lehet tanulni, azt minél jobban megtanuljuk. El akartuk lesni azt, ahogyan a régi öregek zenéltek, mind a technikai, mind pedig a gondolati részét. Tény, hogy egyre több zenekar játszik népzenét, egyre autentikusabbak, és remekül muzsikálnak. Vannak dalok, amelyek lejátszásához nekünk többször kellene megszületnünk, néhányan a fiatalok közül mégis meg tudják csinálni. Ez azonban nem elég, van egy megfoghatatlan, de nagyon fontos apróság, amire egyszerűen rá kell éreznie a zenésznek.
Az biztos, hogy vannak hegedűsök, akiknek rettentő gyorsan jár az ujjuk, de ez tizenöt perc után unalmassá válik, és az ember csak vár, hogy történik-e még valami. Ilyenkor derül ki, hogy igazi zenész-e, azaz tud-e úgy előadni, hogy az tényleg a lelket, a szívet melengesse, vagy csak attraktív showműsorra képes, belső tartalom nélkül. A legideálisabb, amikor a szellemi alkotókészség igazi jó szándékkal, zenei technikai tudással és ötletekkel párosul. A zenélni tanulás olyan, mint amikor egy lépcsőn megyünk felfelé: az első fokokra, még ha azok magasabbak is, minden gond nélkül feljutunk, azaz először könnyedén tanulunk meg sokféle dolgot, de az utolsókra, melyek alacsonyabbak, ám nehezebb feladatokat jelentenek, már csak erőfeszítések árán lehet felkapaszkodni. Az igazi tehetség ekkor mutatkozik meg.
Hogyan jött a kapcsolat a rockzenével?
A rockzene népzenével való ötvözésére sokféle próbálkozás történik, már évtizedek óta. A mi esetünkben annyi a különbség, hogy nem a rockzene öleli magához a népzenét, hanem a népzene öleli magához a rockot, sőt, néha be is kebelezi. Bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága a műfajok közti együttműködésnek. Egyszer Siófokon volt egy Tankcsapda-est, ahol az együttes tiszteletére sok zenészt felkértek, hogy Tankcsapda-számokat játsszanak. Köztük volt Lovasi András is, aki úgy döntött, hogy a Csík zenekarral áll színpadra. Mi magunk is kételkedtünk egy kicsit benne, egyedül Lovi volt bizakodó, és végül a produkció nagyon kellemes meglepetést okozott. Az igazi, erős, népzenei kíséretmód dobfelszerelés és elektromos hangszerek nélkül is óriási erővel hatott. A siker számunkra elsősorban azt jelentette, hogy ha jól játsszuk, a népzene tele van erővel. Ez azok számára is bebizonyosodott, akik egyébként nem ismerték a zenénket.
Honnan meríti a zenekar az újabb népzenei dalokat?
Rettentő sok gyűjtött anyag van, ezeket hosszú évtizedek óta a Zenetudományi Intézetben őrzik. Olyan sok anyag ez, hogy emberéletek kevesek lennének mindet feldolgozni, tehát bőven van honnan meríteni. A válogatásnál az a kérdés, hogy melyik dal fér még bele a mai világ lüktetésébe. Abban biztos vagyok, hogy a témák örökérvényűek, száz évvel ezelőtt is éppúgy szerelmesek voltak az emberek, mint ma, és száz év múlva is szerelmesek lesznek. Az igazi emberi érzések, mint a bánat vagy a boldogság, sohasem változnak. A magyar népdalok magyar nyelven éppen erről mesélnek. Ha a dalokkal ezeket az érzéseket meg tudjuk rezegtetni, akkor a mai kor sodró, lüktető, szürkülő világában is lesz kinek muzsikálnunk.
Milyen érzés az, hogy legtöbbször fesztiválszínpadon, tomboló tömegnek játszanak népzenét? Nem furcsa ez a párosítás?
Minden korban van egy kialakított élettér, amelyben szocializálódnak az emberek, és amelyben meg van határozva az is, hogyan kell szórakozni, jól érezni magunkat. Régen például a lányok egymást körbefogták és énekeltek, a legények pedig csapkodták a lábukat. Sajnos a népzene a mai korban kicsit idegennek tűnik a legtöbb ember számára, de épp a műdalok feldolgozásával lehet segíteni a közönségnek, hogy rátaláljon. A mai fiatalok nyitottak az újra, így észreveszik, micsoda sokszínűség uralkodik a világban. Ehhez az is hozzátartozik, hogy sokan újra fel szeretnék fedezni a népzenét, aminek mi nagyon örülünk.
Pálfy Eszter
kikotoonline.hu
