Megélni a saját koromat – Lovasi András a Kiscsillagról, a Kispálról, Kaposvárról

 Bár a legnépszerűbb magyar alternatív rockzenekar, a Kispál és a Borz tavaly nyáron elbúcsúzott a közönségtől, a frontember Lovasi András napjainkban legalább annyira aktív, mint korábban: az egykori Kispál-tagokból is álló csapata, a Kiscsillag Néniket a bácsiknak! címmel nemrég jelentette meg harmadik albumát Lovasi kiadójánál, a Megadó Kiadónál. Az énekes-dalszerző emellett készül Háy Jánossal közös zenés darabja decemberi bemutatójára, és jövőre szólólemezt tervez.

– Korábban a Kispál és a Borz mellett hobbizenekarnak tekintettem a Kiscsillagot, most már nem, de a Kispál folytatásának vagy helyettesítésének sem – mondta Lovasi az MTI-Pressnek. – Az a zenekar sokkal inkább volt 23 éven át az én lírai énem kivetülése vagy dalírói szándékaim összessége, a Kiscsillag viszont kevéssé drámai, egy közös és jó hangulatú munka, örömzenélés eredménye. Jelenleg ez a főzenekar, főleg, hogy egyre inkább építem le a többi dolgomat, bár sokkal kevésbé az én szerzői zenekarom, mint a Kispál volt. Erre az albumra se került rá például legalább három dalom, talán éppen azért, mert túl személyes volt.
Néniket a bácsiknak!
Az énekes-gitáros megfogalmazása szerint alapvetően ez egy férfi-nő lemez, kicsit macsós, amit rögtön az elején a Megjöttünk a nőkért című szám megalapoz.
Mint kifejtette, a dalszerzés a Kiscsillagban úgy zajlik, hogy mindenkinek kötelező módon kipróbálják az ötleteit, aztán az élet eldönti, hogy melyiket dolgozzák ki. A lemezről lemaradt témákat nem dobták ki, néhányat felhasználtak egy Kaposváron bemutatás előtt álló zenés darabhoz, amelyet Lovasi Háy Jánossal együtt jegyez.
Arra a felvetésre, mintha a zenén kívül énekstílusa is más lenne, mint korábban, a frontember azt mondta, örül, ha így hallatszik, mert ez azt jelzi, hogy talán nem ismétli önmagát.
– Zenészként mindig valami újra, korábban ki nem próbált dologra törekszem, de kikerülhetetlen azzal szembesülni, hogy nem tudunk kilépni saját korlátaink közül – magyarázta. – Kérdés, hogy milyen szűkek ezek a korlátok. A Kispál-búcsúkoncert DVD összeállítása kapcsán érdekes volt kezembe venni régi újságcikkeket, kritikákat, és felfedezni, hogy az első lemezünkről milyen lesajnáló módon írtak ugyanazok, akik egy-két évtizeddel később az egekbe dicsérték ugyanazt az anyagot. Ez fordítva is igaz volt: az Ágy asztal tévé (1993) talán még megérdemelte a dicséreteket, de az utána következő két lemez már korántsem volt olyan jó, mégis hozsannázta a sajtó. Aztán a Kispál és a Borz legegységesebb munkája, az 1998-ban kiadott Holdfényexpressz megint nem kapott vállveregetéseket.
Ami az új lemezt illeti, Lovasi szerint még egyetlen Kiscsillag-albumot sem fogadott ilyen jól a közönség, mint a friss anyagot.
– Ennyire egyöntetűen még talán egyik lemezünk sem tetszett azoknak, akik szeretik a zenekart. Nem mondom, hogy nincsenek olyanok, akik fanyalognak, de minket is meglepett, mennyire kedvező az album fogadtatása… Az is nagyon érdekes, hogy a koncerteken megjelent a 30 feletti nézőközönség és párok is jönnek, ez nem volt jellemző eddig – tette hozzá.
Ez Magyarország
Az énekes-dalszerző nagyrészt a véletlennek tudja be, hogy a Néniket a bácsiknak!-ra túlnyomórészt gyors számok kerültek, viszont fontosnak nevezte a szerepjátékot.
– Negyvennégy éves vagyok, ebben a korban önirónia vagy hülyéskedés nélkül szerintem nem lehet lemezt csinálni. Egyetlen hiteles utat látok, megélni a saját koromat, nem pedig visszamenni a múltba és megpróbálni egy régi helyzetben jól érezni magam, és látszani valaminek. Érdekes kihívás, sőt egyfajta provokáció humorral kezelni azt, hogy valami végérvényesen elmúlt – szögezte le.
Szavai szerint egyesek azt vetik a szemére, hogy az új Kiscsillag-lemez nem foglalkozik a mai Magyarország közéletével, holott dehogynem: a nyitószámban, a Megjöttünk a nőkértben az énekmondó-kosárlabdaedző, Rátgéber László egyszerűen kimondja: “Sziasztok, itt a Kiscsillag, világhírű, káprázatos mind a négy srác. Kicsit kopottak, de a testük fénylik, és tudják jól, hogy ez Magyarország”.
– Ebben minden benne van. Nálunk az emberek 60-70 százaléka mindent elutasít, ami jelenleg a közéletben zajlik, nem hajlandó abban részt venni, erről nincs mit beszélni – jegyezte meg Lovasi.
Gyerekrajongók
Rátgéber – aki korábban a Fishing On Orfű című slágert énekelte az előző lemezen – most is írt egy dalt, amely koncerteken el is hangzik majd, benne ilyen szöveggel: “I’m in love with a rock and roll star”, de a lemezre már nem került fel, talán a következőre. Az Igen, Uram című szám grunge-os stílusa kicsit a Nirvanát idézi; ez egyébként másik szöveggel is létezik. Két dal a szerelem két különböző oldalát világítja meg: a Tudtam, hogy jönni fogsz a görcsölős, a Szerelem, jó az ironikus megközelítés.
Azt viszont majd valahogy kezelnie kell a Kiscsillagnak, hogy egy népszerű gyerekcsatornán a televízióban több százezer rajongója lett a Zenével a gyermekekért kampány részeként ott látható videoklipnek, az Olajoshordónak.
– Nem a gyerekeket kell meggyőznünk, hanem a szüleiket persze, hogy minél több lemezt vegyenek – mondta nevetve az énekes-dalszerző. Közlése szerint a jótékonysági kampányban való részvétel gesztus volt a részükről.
– Egyébként eszembe jutott, hogy annak idején azt hallottuk a velünk egyidős szülőktől, hogy két-hároméves gyerekeik kívülről fújták a korai Kispál-lemezek dalait. Egyszerű pentaton dallamok, sok bennük az ének, kevés hangszeres szóló, plusz “hülye bácsi énekel” – idézte fel Lovasi. (folyt.)

A most kijött harmadik Kiscsillag-albumnak nincs klasszikus értelemben vett producere. A korábbi két lemezen Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band) dolgoztak együtt, most Bernhard Hahn német hangmérnök, a Szűcs Krisztián-féle The Twist dobosa és Bubenyák Zoltán dzsesszzongorista (aki többek között a Back II Black session zenésze) végezte el a hangkeverést és a mastering munkálatokat.    Bár a feladatot két különböző ember különböző technikai körülmények között látta el, a hangzás mégis egységessé állt össze.
Turné, szólótervek
A Kiscsillagban az énekes, gitáros Lovasi mellett Leskovics Gábor (Lecsó, “főállásban” a Pál Utcai Fiúk frontembere) gitározik, énekel és orgonál, Mihalik Ábel dobol, ütőhangszereken játszik és vokálozik, Ózdi Rezső pedig basszusgitározik. Mind a négyen játszottak valaha a Kispál és a Borzban: Lovasi végig, tehát 1987-től 2010-ig, Ózdi az indulásnál (1987-1988), Mihalik az utolsó időszakban (2007-2010), Lecsó pedig állandó közreműködő volt 1995 és 2007 között, illetve 2010-ben.
A legfurcsább zenészpályát Ózdi futotta be, aki még az első lemez előtt kiszállt a Kispál és a Borzból, civil pályán dolgozott, majd 17 év (!) zenei szünet után lett a Kiscsillag társalapítója.
– Rezső újra zenész akart lenni, és most már csak a zenélésből él. Közülünk talán ő a legkevésbé kreatív, viszont neki van a legjobb zenei ízlése, állandóan túrja a netet az új zenék után – fedte fel Lovasi.
A zenekar már turnéztatja a lemezt, pénteken például Szombathelyen, vasárnap pedig Veszprémben játszik. Budapesten idén már csak egyszer lép fel a Kiscsillag, december 10-én a Barba Negra Music Clubban mutatja be az anyagot a fővárosi közönségnek. A mostani alapvetően klubturné, teljesen saját felépítésű műsorral, saját fénytechnikával, háttérrel, ötletekkel. A zenekar legalább 30-40 ilyen, díszlettel, meglepetésekben bővelkedő, dramaturgiailag felépített műsort tervez, de februárban várható öt-hat akusztikus fellépés is.
– Ez a Kiscsillag rocklemeze, a következő, a negyedik korong kísérletezőbb lesz, hangzásában sokkal kevésbé gitárcentrikus – vetítette előre Lovasi, aki még ez előtt szólólemezt is tervez (első ilyen anyaga, a Bandi a hegyről 2001-ben jelent meg). – Terveim szerint márciusban ülök neki a szólóanyagnak, három-négy dal már készen van, de két-három régi ötlethez is hozzá szeretnék nyúlni. Szabó Attilával, a Csík Zenekar prímásával is dolgozunk már néhány dalon, évek óta ismerjük egymást és az első szólólemezen is közreműködött. Van a fejemben továbbá egy sztorizós, egy szál gitáros önálló est gondolata is.
Zenés darab Kaposváron
December 9-én mutatják be a kaposvári Csiky Gergely Színházban Háy János és Lovasi András – a teátrum felkérésére készült – Kéz című zenés darabját. A zeneszerző elmondta, hogy e darabban szerepel a Kit simogasson? című dal, amely egy család zsigulis balatoni nyaralását idézi fel, és a Kiscsillag-lemezen Lecsó énekli.
Szintén a lemez és a musical közös pontja az Elég a maradék című kompozíció, amelyet a zenekar az albumra nagyzenekari vonósokkal rögzített. Lovasi felidézte, hogy ilyen jellegű szimfonikus hangzás a Kispál és a Borzban nem volt, kamarazenekari vonósok viszont igen, például a Dal elalváshoz és a Keringő című számban.
– A zenés darab történetének alapja Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című önéletrajzi ihletésű regénye, amely 2003-ban jelent meg. A sztori egy fiúról szól, aki fellázad, ki akar törni a falusi szürkeségből, a szabadságot a nagyváros és a gitározás jelenti számára. Több próbán is ott voltam, a zene élőben fog menni, szerintem jó lesz – állította.
A darabban Mészáros Ádám és Császári Gergely fog élőben gitározni, Drapos Gergely basszusgitározik és Gáspár Gergő dobol.

MTI

More from author

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Related posts

Advertisment

Latest posts

Rácz Gergő a magyar rádiós slágerlista történetének új rekordere

18 hete, azaz több mint 4 hónapja folyamatosan vezeti a Magyar Rádiós Top 40 slágerlistát Rácz Gergő és Orsovai Reni "Mostantól" című...

Jamie xx új klubslágere a négy fal között is felrázza az ember testét és lelkét

James Thomas Smith, ismertebb művésznevén Jamie xx nemcsak a melankolikus slágergyár, a The xx formációjával tette fel magát a zenei térképre, hanem elektronikusabb vizekre evezve szólóelőadóként is egyre...

Hatodik tagot keres a 4S Street zenekar!

Nem kell megijedni, nem a zenekar újraszervezéséről van szó, a srácok csupán előrukkoltak egy ötlettel, ami kicsit megmozgathatja a zenélni vágyók fantáziáját. Egy saját...

Want to stay up to date with the latest news?

We would love to hear from you! Please fill in your details and we will stay in touch. It's that simple!

WordPress › Error

There has been a critical error on your website.

Learn more about debugging in WordPress.