Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

Mantra Porno-interjú

Két csendesebb év után idén felpörgött a Mantra Porno, és két kislemezzel is jelentkeztek. Tavasszal aCukormáz, ősszel a Starlite című EP-t jelentették meg. A zenekar körüli aktualitásokról Kassai Eszti énekesnővel és Zolnai Márton dobossal beszélgettünk.

Az első dalotok óta – amiben még Judie Jay énekelt – eltelt 13 év. Mire vagytok a legbüszkébbek?
Kassai Eszter: Elsősorban arra, hogy a zenéink meglepően széles korosztályt érintenek meg a tiniktől az ötvenesekig, és azt tapasztaljuk, hogy a Mantra Porno nevét az elmúlt két csendesebb év ellenére is nagyon sokan ismerik.
Tavaly és tavalyelőtt eléggé inaktív volt a csapat. Miért?
Zolnai Márton: A közönség és a média felé valóban így tűnhet, de számunkra aktívan, munkával telt ez az időszak, mivel az idén megjelent, és a jövőre megjelenő új dalainkon dolgoztunk. Emellett sajnos egyre szűkülnek a nyilvánossághoz vezető csatornák – egy hozzánk hasonló, az underground és a mainstream határán lavírozó zenekar számára nem könnyű áttörést elérni. Mindenesetre folyamatosan dolgozunk az új dalokon és próbáljuk azokat a lehetőségeinkhez mérten minél szélesebb körhöz eljuttatni, például úgy, hogy jó ideje az összes anyagunk ingyenesen letölthető a honlapunkról. A lelkesedésünket szerencsére folyamatosan tuningolják a pozitív visszajelzések.
Idén aztán két kislemezt is megjelentettetek. Mit érdemes tudni ezekről?
K.E.: Idén megjelent két új kislemezünk, a Cukormáz és a Starlite egy folyamat része. Nemcsak a lemezborítók készültek hasonló stílusban grafikus basszusgitárosunk, Artner Gábor révén, hanem a stílusok házasítását, illetve a magyar és angol nyelvű dalok vegyítését is folytatjuk. Most poposabb hangszerelést és szerkezeket kaptak a zenék, ami, reméljük, utat talál a rádiókba, de azért megmaradt a ránk jellemző elektronikus hangzás az élő hangszerek mellett. Ahogy azt már megszokhatták a Mantra Porno kedvelői, élőben a dalok egészen új köntöst öltenek: a koncerteken sok izgalmas megoldással fűszerezzük őket. Az albumokon együtt dolgoztunk Tóth Lóránttal, aki a korábbi Kérek Lakást albumunk készítésében is részt vállalt, valamint Berkó Gáborral és Farkas Áronnal a Background zenekarból. A legújabb kislemezt Deutsch Gábor „Anorganik” masterelte, aki a címadó dal rádióverziójában társproduceri szerepet is vállalt. Érdekesség még, hogy a Cukormáz maxi Messze című száma instrumentális verzióban már szerepelt a zenekar második nagylemezén, de most szöveget és új hangszerelést kapott. A két új anyag is ingyenesen letölthető honlapunkról.
Jelent valamennyi hátrányt, hogy a nevetekben ott van a pornó szó? Ért titeket emiatt hátrányos megkülönböztetés, esetleg valami pozitív figyelem?
Z.M.: Ez alapvetően nem jellemző, de előfordult már… Egyszer egy egyetemi rádió lemondta a velünk készítendő riportot a nevünk miatt, egy másik esetben viszont meghívtak minket egy témába vágó nagyszabású díjkiosztó eseményre. Talán a könnyűzenei műfajon kívül nem lenne szerencsés ez a név, de a művészet szabadsága nevében itt megengedhető, és legalább külföldön sem kell magyarázni.
Mit terveztek még az idei évre?
K.E.: Szeretnénk az új számokat megismertetni a nagyközönséggel, és minél több alkalommal élőben is bemutatni őket. Emellett fut egy videoprojektünk a Youtube-csatornánkon, ahol az eddig még nem látott klipjeinket és a koncertjeink vizuál anyagát osztjuk meg hétről hétre. Október 30-án egy ingyenes koncertet adtunk a Treffort Kertben, közben pedig készülnek már a következő dalok, többek között Tánc, Choose Life ésSkeleton címmel… A szemfülesebb rajongók talán már nemsokára elcsíphetnek ezekből is némi előzetest, de ez még titok! (nevet) A Facebook-oldalunkon az összes Mantra Pornóval kapcsolatos hír és érdekesség megtalálható, és minden lájknak örülünk!

Est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.