Két új koncerthelyszín és neves nemzetközi fellépők az idei VeszprémFesten

Date:

Két új helyszínnel és neves nemzetközi fellépőkkel, köztük Emeli Sandé és Roger Hodgson koncertjével várja az érdeklődőket július 15. és 18. között a 12. VeszprémFest – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Emeli-Sande Mészáros Zoltán fesztiváligazgató elmondta: a két új helyszín a főleg dzsessz és világzenei kínálattal jelentkező História Kertben található FestGarden, valamint az Expresso Klub és Koncerttér bekapcsolódásával az inkább elektronikus zenében utazó FestPresszó lesz.
A zenei fesztivál sztárfellépői között szerepel a július 18-án a Veszprém Arénában koncertet adó brit Emili Sandé mellett Roger Hodgson, a Kool & the Gang, és a háromszoros Grammy-díjas dzsesszénekesnő Dee Dee Bridgewater is, aki Irvin Mayfield Jr.-ral és a New Orleans Jazz Orchestrával lép színpadra.
A VeszprémFest kísérőrendezvényeként idén is megszervezik a Rozé, rizling és jazz napok elnevezésű ingyenes gasztrokulturális minifesztivált, amelynek keretében harminc magyar, köztük sok tehetséges fiatal előadó koncertjeit, valamint harminc borász termékeit élvezhetik az érdeklődők július 10. és 19. között az Óváros téren – tette hozzá Mészáros Zoltán.
MTI
 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...