Hogyan emlékszel a tavalyi Soundos fellépésedre?

Tisztán. Nagyszerű közönség előtt játszottam, hatalmas buli volt, én is jól éreztem magam. Így nem gondolkodtam sokat, amikor idén megkaptam a felkérést, hogy újra fellépjek nálatok.
Gondolom nagyban motivál, hogy olyan legendák után lépsz a keverőpult mögé, mint a Wu-Tang Clan tagjai. Mennyire hip-hoposítod majd a szettedet?
Természetesen! Biztos beépítek egy-két hip-hopos témát a programba, amúgy sem idegen ez tőlem.
Olyan életet élsz, amiről minden huszonéves srác álmodik. Mit élvezel a legjobban abban, hogy nemzetközi EDM-sztár vagy?
Szerencsés fickó vagyok, hogy abból élek meg, amit a világon a legjobban szeretek csinálni, és nem kell, hogy úgy mondjam, valami rendes, valódi munkát vállalnom. Számomra az lenne igazán stresszes, de ez nem jelenti azt, hogy így nem kell keményen dolgoznom, sőt!
Vannak ennek az életformának hátulütői is? Mi az amit kifejezetten nem szeretsz benne?
Sok negatívumot tudnék felsorolni, de a mérleg még így is egyértelműen a pozitív irányba dől. Rendkívül sűrű a beosztásom, rengeteget utazom, nem kívánom senkinek, hogy annyi időt töltsön mozgásban, repülőn és reptereken, mint én. De nincs mese, meg kell ezzel birkóznom, végtére is én alakítottam így.
Nagyon fiatalon annyi sikert értél el, amennyit a zenészek többsége évtizedek alatt sem. Nem ijesztő ez? Nem nyomaszt, hogy ennek tudatában mennyi elvárásnak kell állandóan megfelelned?
Nem idegeskedem ezen, főleg azért, mert olyan zenét játszom, amit imádok, ami szívből jön, nem pedig mások elvárásainak akar megfelelni. Az egyedüli mérce, a sajátom. Amíg én úgy érzem, hogy jó az, amit csinálok, nem lehet gond.
Tinédzserkorodban kezdtél el elektronikus zenéket gyártani a hálószobádban, ma már viszont a világ legnépszerűbb klubjaiban, legnagyobb koncerthelyszínein és leglátogatottabb fesztiváljain lépsz fel. Ha visszatekintesz rövid, de annál tartalmasabb karrieredre, mikor érezted úgy, hogy minden sínen van?
Nehéz lenne kiragadni egy pillanatot, már csak azért is, mert minden hihetetlenül gyorsan történt. Általában organikusan, a maga természetes egységében szemlélem az egész folyamatot, aminek volt valami célirányultsága, de ezt sosem a siker elérése motiválta. Nem úgy raktam össze a számaimat, hogy azt éreztem közben, most biztos világslágert készítek. Keményen dolgoztam, közben jól szórakoztam, aztán a többi jött magától. Ennyi.

Jelenleg az egész világ a lábaid előtt hever. Mit akarsz még elérni? Hogyan látod magad harminc év múlva?

Most boldog vagyok, szeretem, amit csinálok, jól lenne, ha ez így is maradna. Ennek ellenére kevesebbet szeretnék turnézni és több időt eltölteni a producerkedéssel.
Legismertebb trackedben, a Levels-ben Etta James Something’s Got a Hold on Me című számából kölcsönözted az énektémákat. Hogyan bukkantál rá?
A Pretty Lights Finally Movingja vezetett el hozzá, melyben szintén találhatóak hangminták az eredeti Etta James dalból. Tíz évesen hallottam először, egyből beleszerettem, nagyon erőteljesnek, eredetinek és energikusnak találtam, és már a kezdetektől bootlegelni akartam. Már az első bulijaimban bekerült a szettembe, jól működött, a közönség  imádta.
Egy hónappal ezelőtt volt legújabb slágered, a Wake Me Up premierje. Amikor világhírű rádiós műsorában Pete Tong felkonferálta a számot, azzal kezdte a beharangozót, hogy ez a szám teljesen újszerű, markánsan különbözik azoktól, mint amiket eddig csináltál. Igaza van? Karriered és zenei fejlődésed szempontjából fordulópont vagy mérföldkő a Wake Me Up?
Fordulópontnak nem nevezném, már csak azért sem, mert ezek után nem fogok végleg gyökeret verni a folk house világában. A mérföldkő minősítés sokkal találóbb, hiszen úgy érzem, most érkezett el a kísérletezés időszaka, amely már a Wake Me Up-on is érezteti hatását. Hamarosan megjelenő lemezemen sok újdonságot próbálok ki, nemcsak egy single-gyűjtemény lesz, hanem többek között soulos, folkos és funkos témákhoz is nyúlok, persze a house felől közelítve hozzájuk.
Te voltál az első DJ, aki New York legpatinásabb koncerttermében, a Radio City Hallban lépett fel headlinerként. Nem gyulladtál be, amikor megtudtad, hogy percek alatt az összes belépő elfogyott a bulira?
Nem voltam lámpalázas, erősebb volt benne a büszkeségérzet, megtiszteltetés volt egy ilyen legendás helyszínen játszani, ami kicsi ugyan, de fantasztikus hangulata van. Imádtam a Radio City Hall atmoszféráját, rögtön a hatása alá kerültem, a legjobbat hozta ki belőlem, csodálatos két este volt!
Nagy Dániel