Ákos-koncert és metálnap a nulladik napon

Date:

Kultúra - Balaton Sound fesztiválLegjobb dalaiból ad “szintirockos” hangszerelésű válogatást Ákos egész estés nagykoncertjén kedden este a Sziget fesztivál nagyszínpadán; a nulladik napon metálnapot is rendeznek a Petőfi rádió magyar zenei nagyszínpadon.

    Ákos a Sziget fesztivál történetében első alkalommal lép színpadra önálló produkcióval; korábban csak egyszer, a 2008-as első magyar dal napján adott elő néhány számot.
“A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra” – mondta korábban az énekes, gitáros, dalszerző, aki nyáron – a soproni VOLT és a zamárdi Balaton Sound után – harmadszor lép fel Magyarországon új, általa szintirocknak nevezett produkciójával, amelyben Lepés Gábor szintetizátoron, Bánfalvi Sándor dobon játszik.
A Sziget nulladik napján 20 órakor kezdődő Ákos-koncertet ingyen tekinthetik meg azok, akik karszalagjukkal korábban igazolták, hogy július 11-én ott voltak a Balaton Sound nyitókoncertjén, amely mintegy húsz perc után heves esőzés miatt félbeszakadt. Ákos a VOLT Fesztiválon 20 ezer néző előtt játszott.
Az előadó mintegy háromórás keddi koncertjén az 1987-től 1995-ig működött Bonanza Banzai időszakából és a csaknem két évtizede kezdődött szólópályafutásából ad elő szintirockosra hangszerelt dalokat, készül néhány meglepetés-feldolgozással, bemutatja őszre tervezett új stúdióalbuma két friss dalát, az Előkelő idegent, valamint a Tipikus sztereót is. Új lemeze bemutatóját novemberre tervezi.
“Egyszerre nosztalgikus, parodisztikus, ugyanakkor büszkeség, hogy visszatértem a nyolcvanas évek szintipopos hangzásához, amelyet annak idején a Bonanza Banzai-jal játszottunk” – fogalmazott korábban Ákos. Mint mondta, tavalyelőtt kiadott legutóbbi, tizenhatodik magyar nyelvű szólólemeze, A katona imája egyik számában, a Főleg régen című dalban régi hangszíneket használtak és akkor fordult a szintipopos irányba, később módja volt kipróbálni a Roland múzeumának analóg hangszerparkját.
A 44 éves Kovács Ákos a Bonanza Banzai frontembereként már a nyolcvanas évek végén rendkívül népszerű volt és ezt gyakorlatilag teljes egészében sikerült átvinnie szólópályafutására.
“Az elején ártatlanabbak és tapasztalatlanok voltunk. Kegyelmi időszak volt, mert bár több hülyeséget csináltunk, elnézőbb volt velünk a közönség és a sajtó is. Ma elképesztően nagy és egymással teljesen ellentétes elvárásoknak kellene megfelelni, de erre se szándékom, se képességem nincs. Megyek a megérzések és a meggyőződésem kijelölte úton” – nyilatkozta Ákos idén márciusban az MTI-nek abból az alkalomból, hogy Kossuth-díjat vehetett át stílusteremtő zeneszerzői, előadóművészi tevékenységéért, az igényes pop-rock magyarországi térnyeréséhez való tevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag és sokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színház világában egyaránt maradandót alkotó, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként.
Ákos a szintipopos Bonanza Banzai-jal 1995-ig kilenc albumot készített, első szólóalbuma 1993-ban jelent meg Karcolatok címmel. A zene- és szövegírás mellett verseket is ír, eddig öt kötete jelent meg és számos zenei díjat kapott.
A keddi nulladik napon 14 órától a Petőfi rádió magyar zenei nagyszínpadon metálnapot is tartanak. A nap a Superbuttal indul, az öttagú budapesti heavy metál és rockegyüttes nevét a nyugat-európai közönség is jól ismeri. Velük idén már csak a Szigeten találkozhat a fővárosi közönség. Utánuk a kaliforniai hardcore punk banda, az Ignite lép színre, ezúttal Téglás Zoli énekes nélkül: a jelentős magyar rajongótáborral rendelkező csapat kőkemény, zúzós punkzenét játszik, amelyet gyakran illetnek a melodic jelzővel is.
Portugália legerősebb metál produkciója, a Moonspell folytatja a programot: az Európa-szerte ismert black metál zenekar legfrissebb hanghordozója, az Alpha Noir/Omega White című dupla album áprilisban került a lemezboltokba. Őket követi Oscar Dronjak power metál zenekara, a skandináv metálkultúra egyik meghatározó alakulata, a Hammerfall. Legutoljára 2007-ben jártak a Szigeten, azóta két stúdióalbumuk is megjelent, így a rajongók nemcsak a Hammerfall történetének legerősebb pillanatait megidéző best of programot, hanem egy friss és aktuális produkciót is láthatnak.
A milánói Lacuna Coil dallamos gothic metál zenét játszik, a metálnapot pedig a Dimmu Borgir, Norvégia első számú black metal bandája zárja. Ők több mint húsz éve vannak a pályán, a skandináv metálzenei elit Európa-szerte ismert zenekarainak szűk köréhez tartoznak, lemezeik többségét a műfaj meghatározó alkotásai között tartják számon, látványos produkciójukkal pedig rendre feltűnnek a fémzenében utazó együtteseknek is megjelenést biztosító nagy európai fesztiválokon.

MTI

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...