15 ezren voltak kíváncsiak Kalkbrennerre, Alborosiera és az új Félszigetre

Date:

15 ezer látogatója volt a 11. Félsziget Fesztivál első napjának. Az idéntől Kolozsváron megszervezett, alapjaiban megújult rendezvény nyitónapján a német elektronikus tánczene sztárja, Paul Kalkbrenner és a szicíliai-jamaikai reggae-énekes, Alborosie nagyszínpados koncertjei vonzották a legtöbb látogatót, de a színpad és egyben a Félsziget zenei műsorát hivatalosan megnyitó Vita de Vie, illetve a Freedom Music Arénát szokás szerint zsúfolásig megtöltő, háromszor visszatapsolt Suie Paparude, a Kiss Terasz programját záró Utah jazz brit drum and bass dj, illetve a Cluj Rocks Stage főzenekara, a Luna Amara is kiérdemelte a közönségkedvenc státuszt. De az alternatív zenei helyszínek is teljes gőzzel beindultak, a MIÉRT Pubban a Knock Out és a Katapult buliztatta a közönséget, a Janisben folkos hangulat uralkodott, a kolozsvári klubok legjobb DJ-it felvonultató Red Bull Sound of Town köré pedig hatalmas táncoló tömeg gyűlt a nagyszínpadi program zárását követően.

Az új otthonra talált Félsziget elsősorban látványos helyszíneivel – például a Janis hajójával és tengerparti hangulatával, az Insomnia drótbogaraival, a Bruno Unplugged Winegarden egyedi berendezésével és nyugalmával, az Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 és a köré tömörült civil szervezetek változatos programjaikkal, a Tatratea afterparti helyszín babzsákjaival,  a Cleo kitűnő kilátást biztosító teraszával – lepte meg a Gorbó völgyébe kilátogatókat, a visszajelzések alapján az újragondolt fesztivál elnyerte a közönség tetszését. A Félsziget nyitónapjára Kolozsvár polgármestere, Emil Boc, Horváth Anna alpolgármester, illetve Borbély László volt környezetvédelmi miniszter is kilátogatott.

A fesztivál ma többek közt Emir Kusturica és zenekara, a szlovén UMEK, a brit Benga, az osztrák Camo&Krooked, az olasz The Sweet Lif Society és számos hazai és magyar előadó koncertjével folytatódik.

A Félsziget Fesztivál tizenegyedik kiadására július 18-21. között a kolozsvári Gorbó völgyében kerül sor.

A Félsziget Fesztivált Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és városi tanácsa támogatja. Kiemelt szponzorok: Ursus, Pepsi. Kiemelt médiapartnerek: Kiss FM, MTVA, Zile si Nopti, Adevarul csoport, Transindex.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Share post:

spot_imgspot_img

Popular

More like this
Related

Rap group call out publication for using their image in place of ‘gang’

Intro text we refine our methods of responsive web...

Meet the woman who’s making consumer boycotts great again

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...

New campaign wants you to raise funds for abuse victims by ditching the razor

Intro text we refine our methods of responsive web...

Twitter tweaks video again, adding view counts for some users

Dropcap the popularization of the “ideal measure” has led...