Friday, April 16, 2021
HomeZenei hírekErdélyÁkos a Félszigeten!

Ákos a Félszigeten!

Akos2Egy évvel az elsöprő sikerű ARÉNAKONCERT 2011 után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó idén igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely vadonatúj dalok mellett a legnagyobb slágereket is felvonultatja, komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogramja a 20. VOLT Fesztiválon volt látható először, majd a BalatonSound vendége. A nyár egyik legnagyobb magyar koncerteseményének ígérkezik a 20. Sziget nulladik napjára tervezett önálló Ákos-koncert. Ezután pedig Erdélybe látogat, 2012. augusztus 25-én, a marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál fellépője lesz!

Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slágerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.

A VOLT-on elsöprő sikerrel bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. A kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni Ákost, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséri.

Rajongók tízezrei az új dalok mellett leginkább arra kíváncsiak, mikor hallható végre élőben a produkció. Több mint egy év koncertszünet után Ákos a június végi, jubileumi VOLT Fesztiválon mutatta be az új projektet. Ezután a BalatonSound rendezvényén ad nagyszabású koncertet, sőt, a 20. Sziget nulladik napján egész estés, önálló előadással várja a közönséget.

A mai napon az is megerősítésre került, hogy Ákos a három nyári fesztiválbuli után Erdélybe látogat! Augusztus 25-én, a marosvásárhelyi Félsziget Nagyszínpadának főfellépője lesz Ákos!

“Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces. Több mint egy éve foglalkozunk az anyaggal, már két klipet is leforgattunk hozzá, őszre tervezzük az új albumot. A munka mindvégig remek szórakozást is jelentett. Remélem, ezt a lelkesedést a közönségre is sikerül majd átragasztanunk” – mondta el Ákos, aki április 12-én mutatta be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.

Részletek az akos.hu, a felsziget.ro oldalakon.

A Félsziget Fesztivál tizedik kiadására augusztus 23-26. között kerül sor Marosvásárhelyen, a Víkend-telep szomszédságában. A fesztiválon fellép többek között a Children of Bodom, ATB, Netsky, a Dirtyphonics,Emalkay, a New Model Army, a Babylon Circus, a Rotfront , a N.O.H.A., a Republic, az Irie Maffia, a Compact Disco, a Kistehén, a Ladánybene 27, az Alvin és a Mókusok is. A rendezvény támogatói a Ciuc, a Borsec, az Orange és a Pepsi.

A Félszigetre augusztus elsejéig kedvezményes 100 lejes áron lehet négynapos bérletet, és 40 lejes áron napijegyet vásárolni. Augusztus 2-től a bérletek 150, a napijegyek 60 lejbe kerülnek. A jegyeket az Eventim jegyterjesztő hálózatában, a www.eventim.ro oldalon, illetve a fesztivál honlapján feltüntetett alternatív jegyterjesztő helyeken lehet beszerezni.

Előkelő Idegen videóklipje:

http://www.youtube.com/watch?v=yTR8Qr85aGY

Here Comes The Rain Again/Angyali szerető:

http://www.youtube.com/watch?v=RVyTZPisVdQ

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments