Csillagfényes nyári este várta a Republic együttest az abaúji kisfaluban, Hernádszentandráson, a zenekar egyik hétvégi fellépésén. A csaknem félezer lelkes település lakói mellett szinte az egész térségből, sőt Miskolcról, Kazincbarcikáról, Edelényből is érkeztek rajongók, szórakozni vágyók a koncertre. A terület zsúfolásig megtelt a közönséggel.
Az érdeklődök – kisebbek, kamaszok, fiatalok, közép- és idősebb korúak – miközben a helyi szabadtéri színpad előtt még az előzenekar dallamait hallgatták, láthatóan izgatottan várták, hogy felcsendüljenek végre a jól ismert dallamok, a kedvenc Republic-nóták. Eltöprengtem, mi lehet a titka a zenekar “kortalanságának”. Boros Csaba, az együttes basszusgitárosa kérdésemre rögtön rá is vágta, hogy “fogalmam sincs”.
– A kezdetektől fogva az az együttes voltunk, amely kikiáltotta magáról, hogy beatzenét játszik, és ebbe minden belefér. Ha kedvünk volt, akkor csináltunk egy rock and roll nótát, ha meg úgy alakult, gyorsan egy punk számot játszottunk utána. Gyakorlatilag azt mondhatnám, hogy a Republic zenekar stílusát a stílustalanság adja – mondta.
Hasonló zenekart is említett a külföldi példából merítve, a Queent, amely szintén mindenféle “dolgot” eljátszott. Felidézte, hogy amikor első lemezeiket hallgatta, még rock zenekarként tartották őket számon, aztán átment az irányzat mindenfélébe, és számos műfajt előadtak. Akik pedig részt vettek a koncertjeiken, elfogadták ezt, mert “ők egy ilyen csapat voltak.”
– Azt hiszem, tőlünk is elfogadta ezt a közönség. Tudja, hogy nálunk a lírától a rockzenén keresztül a popzenén át a punkig minden belefér. Ha most visszagondolok, a legelején ez még nem alakult ki – elevenítette fel.
A legelső koncerteken az lehetett a benyomás, hogy a Republic alternatív együttes. Azok a rajongók tehát, akik nem érezték, hogy ez a zene annyira az övék lenne, előbb-utóbb lemorzsolódtak, a többiek azonban beleolvadtak az együttes táborába, amely az évtizedek során kialakult, és ugyanúgy összekovácsolódtak, mint maga a csapat.
– A zenekar huszonegy éves, de azt mondhatom, hogy úgy egy évtizede négyszerzős zenekarrá alakultunk. A legeslegelején Cipő remek dalait vettük elő, amelyeket még tinédzser korában írogatott. Ezek adták akkor a Republic gerincét, stílusát. Vélhetően – sőt pontosan tudom -, neki is nem kis megkönnyebbülés volt, hogy ezt a terhet, felelősséget egy idő után le tudtuk venni a válláról. Szövegírásban most már úgy körülbelül ötven százalékban ő (azaz Bódi László-Cipő), no meg Zoli (Tóth Zoltán) vette át a szerepet a zenekarban. Próbálkozom én is – egy évben legalább egyet, mert mindig kipréselik belőlem -, de hozzáteszem, nagyon rossz szövegíró vagyok, tehát az enyémek olyanok, amilyenek – vallotta be őszintén Boros Csaba. – Viszont a dalok szerzését, alapjait négyfelé osztjuk, és azt hiszem ez a Republicnál egy olyan fajta nyitást idézett elő, amelyre nagy szükség volt. Másfajta csatornák is megmutatkoznak ugyanis, több gondolat előjöhet a zenekar tarsolyából. Habár ezeket nem biztos, hogy a koncerteken mindig halljuk, de a lemezeken az igazi rajongók észreveszik. Ismerik az együttest, meg tudják különböztetni, hogy melyik zene kinek a szerzeménye, tehát sokféle színt visz a zenekarba.
Változó repertoár
A basszusgitáros kitért arra is, hogy a repertoár fellépésenként mindig más és más. Természetesen van egyfajta fő vonal, emellé épülnek fel a dalok, de hogy körülötte, “az úton” mely nóták vezetnek egyiktől a másikig, az mindig változik. Függ a hangulattól, a közönségtől, a környezettől, amely önmagát kínálja.
Szóba került a nemzetközi karrier lehetősége. Nem véletlen, hogy erről faggattam, hiszen határon innen és túl ismertek, népszerűek a szó valódi, klasszikus értelmében. A határon túli sikerről úgy vélekedett, hogy “egy időben – a Szállj el kismadár című dalunkkal – talán lehettünk volna nemzetközi sztárcsapat, de nem biztos, hogy ez a zenekar valamennyi tagjánál – például Cipőnél – osztatlan örömöt okozott volna, sőt nem rajongott volna ezért a dologért”.
Húsz évet kellett arra várniuk, hogy felüljenek egy repülőre, és elmenjenek New Yorkba az ott élő magyaroknak játszani. – Igazán jól sikerült mindhárom fellépés – jegyezte meg. – Az egyik lehetőség húzza maga után a másikat, utána következett ugyanis egy londoni, majd egy dublini szereplés, és olyan jó koncertek voltak, hogy szeptemberben újra megyünk.
A londoni előadáson ráadásul furcsa, felemelő érzés kerített mindenkit hatalmába, hiszen azokon a deszkákon korábban már Jimi Hendrix is játszott. Szavai szerint a kint élő magyarok Manchestertől Liverpoolig számos területről érkeztek, tehát a közönség és Magyarország között akkor a Republic jelentette a hidat, az otthont.
Boros Csabától arra is választ vártam, hogy mennyire kedvelik a kihívásokat, hiszen legutóbb egy olyan rendezvényükön vehettem részt, ahol szimfonikusokkal játszottak együtt a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.
A basszusgitáros – bár elöljáróban megjegyezte, hogy “baromira lusták vagyunk” – elmondta, hogy a történet 2009-re datálódik, akkor kereste meg az operafesztivál főszervezője a csapatot az ötlettel. Maga a koncert tavaly volt, az árvíz idején. – Ahogy közeledett a fellépés időpontja, mi egyre inkább izgultunk, aztán összeszedtük magunkat – emlékezett vissza.
A Bartók+Európa 2010 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Opera-Rock Show-jának tehát a Republic lett a magyarországi vendége. A különleges előadás két részből állt, az egyikben az együttes olyan klasszikus szerzők darabjainak az átiratát, a saját stílusuknak megfelelő változatát adta elő a szimfonikusok kíséretével, mint Bartók Béla, Maurice Jarre, Niccoló Paganini, Aram Iljics Hacsaturján vagy Edvard Grieg. A második részben saját dalaik áthangszerelt, szimfonikus zenekari közreműködéssel előadott változatai következtek.
Eredetileg egy előadásról volt szó Miskolcon, de utána jött még két fellépés: Nyírbátorban és Debrecenben.
– Idén március 15-én pedig a budapesti Kongresszusi Központban fel is vettük a koncertet. A szimfonikusok és az együttes produkciója egy kirándulás, amely más zenei irányzatoknak is teret ad, perspektívákat mutat, azaz olyan lehetőség, ahol szintén bizonyíthatott a csapat. Nem azt mondtam, hogy nagyon elmélyedtünk a műfajban, de saját arculatunkra tudtuk formálni, és sok embernek tetszett – magyarázta a művész.
Kitért arra is, hogy fellépéseiket, azok helyszínét sosem válogatják, kis községekben – mint például Hernádszentandráson – éppúgy jelen vannak, mint a nagyobb városokban.
– Ez fel sem tűnik, evidens volt mindig, hogy nem nagyvárosi zenekar vagyunk, elmegyünk bárhová, ahol érdeklődés van – hangsúlyozta a basszusgitáros. – Az a fajta sztárallűr – vagy ha úgy tetszik: a nagy misztikum, hogy mi bármilyen különlegesnek mondott kívánsággal, “celebes” kritériummal előállnánk – a mi esetünkben nincs, nem létezik. Nem kérünk például nyolc – mit tudom én – fehér színű törölközőt. A Republic elmegy a fellépésekre, találkozik, integet, kezet fog a közönségével, önmagát, a zenéjét adja. A nóták pedig önmagukért beszélnek.
MTI
Balázs Mária Éva
