Thursday, March 28, 2024
spot_img

Latest Posts

Szentivánéji álom és Zene Ünnepe a Sofitel köntösébe bujtatva

A Sofitel szálloda június közepén két nagyszerű hagyományokkal rendelkező programsorozathoz is kapcsolódik. A szálloda a minden évben június 21-én megrendezésre kerülő Zene Ünnepén egy zenei színpaddal várja az érdeklődőket, június 23-án pedig, a nyári napéjegyenlőség napján, Szent Iván éjjelén eddig nem látott idegenvezetéssel készül.

A ZENE ÜNNEPÉN

A Zene Ünnepe egy olyan ingyenes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Először 1982-ben tartották meg Franciaországban, hazánk pedig 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, jazzisták, népdalénekesek, dj-k és rock zenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon. Az ünnep célja, hogy egyszerre, egy időben, az egész ország területén és határainkon túl ezen a napon minden a zenéről szóljon. Idén a Sofitel és a Francia Intézet saját zenei színpaddal kedveskedik a látogatóknak, ahol a következő zenei csemegéket hallgathatja meg az igényes zenére szomjazó közönség:

16.30 JAZZRAEL

17:40 MESZECSINKA

19.10 BOTOM BOTOM /F/

20.45 RIDDIM COLONY

SZENT IVÁN ÉJJELÉN

Milyen egy ötcsillagos luxusszálloda elnöki lakosztálya, ahol sztárok és hercegek is megfordultak már? Vannak-e titkos zugok, ahol diszkrét tárgyalások folynak? A Sofitel Budapest Szent Iván éjjelén bepillantást enged olyan helyekre is, ahova különben nincs máskor bejárás.


A legtöbb kultúrában rengeteg hagyomány és népszokás kapcsolódik a nyári napéjegyenlőséghez. Ez az év legrövidebb éjszakája, amikor világszerte tüzeket gyújtanak az emberek, segítséget nyújtva a Napnak ahhoz, hogy minél hosszabb ideig uralkodni tudjon a sötétségen. Ilyenkor ünnepeljük a Napot, a tüzet, a termékenységet és a szerelmet is. Éppen ezért terjedt el ilyenkor a tűzugrás szokása is, hiszen azok a szerelmesek, akik átugranak a lángok felett, örökké  szeretni fogják egymást.

Ez az éjszaka, a titkok éjszakája is, hiszen rengeteg misztikus esemény és történet köthető Szent Iván napjának előestéjéhez. Ennek szellemében hirdette meg a Sofitel Budapest Chain Bridge június 23-i programját, ahol bepillanthatunk az ötcsillagos luxusszálloda titkaiba, történeteibe. A szálloda 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Átrium Szállóként, nevét egyedülálló, 8 emelet magasan az ég felé törő belmagasságú lobbijának köszönhette. A fogadócsarnok a mai napig vonzza a turistákat, nem beszélve a mennyezetre függesztett repülő makettjéről. A szálloda éjszaka igazán sejtelmes és gyönyörű, és az eltelt sok-sok év alatt rengeteg történet és titok fűződik a falakhoz, itt dolgozókhoz. A programon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, hiszen olyan helyekre is elkalauzolják a látogatókat, ahova csak az igazán kiváltságosok nyerhetnek bepillantást, megnézhetőek a luxuslakosztályok, illetve az épület külső építészeti jegyeit is megismertetik a vendégekkel.

A program 2012. június 23-án, 16:00-tól 22:00-ig tart, a vezetések óránként indulnak. Jelentkezni email-ben és telefonon lehet az alábbi elérhetőségeken: [email protected] vagy +36 30/98 52 312.

Látogasson el a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodába az év legrövidebb éjszakáján, legyen részese az élménynek és történetnek, ami immár 30 éve tart a főváros egyik legszebb helyszínén!

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.