Friday, March 29, 2024
spot_img

Latest Posts

KFT születésnap az A38-on

29. születésnapját ünnepli a sok éves átlagot véve alighanem Magyarország egyik legkarakteresebb zenekarának címkézhető KFT együttes, amelyet pont 29 éve alapított Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András.

Az 1981-ben született zenekar rövid idő alatt alakította ki saját hangját, aminek az lett az eredménye, hogy a néhány nagy sláger mellett megszámlálhatatlan mennyiségű pici sláger született – amelyek valószínűleg fontosabbak is, mint az Afrika, vagy a Balatoni nyár valaha volt.
Bár a hangsúly és a közönség figyelme legtöbbször a szövegekre került, az együttest ez nem akadályozta meg abban, hogy zenéikben is meg tudja teremteni azt az erőt, ami aztán majd el tudja hordani a hátán a szavak súlyát. A KFT tagjai 2006-ban megkapták a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét, 2008-ban pedig A bábu visszavág című albumuk lett platinalemez. A szokványos koncertjegyek mellett a mostani kiváló alkalomra VIP-belépő is váltható, mellyel a rajongók KFT-fogásokból összeállított vacsorán és zártkörű, a zenekar részvételével zajló születésnapi bulin is részt vehetnek.

Est.hu

Latest Posts

spot_imgspot_img

Don't Miss

Stay in touch

To be updated with all the latest news, offers and special announcements.